Brüll Alfréd Akadémia

2019.10.29. 13:00

Születésnapját ünnepli az MTK utánpótlásközpontja

Fennállásának ötödik születésnapját ünnepelte kedden a 2014 októberében alapított Brüll Alfréd Akadémia, az utánpótlásképző intézet képviseletében az MTK Budapest sportolói az eltelt években 200 érmet szereztek nemzetközi versenyeken.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban megtartott sajtónyilvános születésnapi ünnepségén kiemelték: a klub sportolói az elmúlt hatvan hónapban egy felnőtt olimpiai, valamint utánpótlás versenyeken

kilenc világbajnoki és 11 Európa-bajnoki aranyérmet nyertek, míg országos bajnokságokon 434 első helyet szereztek.

Deutsch Tamás, a Brüll Alfréd Akadémia elnöke elmondta: a 131 esztendős klub talán legkedvesebb gyermekének születésnapjáról beszélhet, amely a magyar sporttörténet első, egyesületi keretek között működő, egyéni sportágakra fókuszáló, kiemelkedő nemzetközi eredményességet célzó kezdeményezése.

„Az MTK mindig nyitott volt más egyesületek sportolói iránt, akik aztán ide igazolva tudták korábbi eredményeiket felülmúlni, de

döntő részben mégis a saját nevelésű sportolói érték el a klub legnagyobb sikereit.

Mert a saját nevelésű utánpótlás fontosságáról az MTK-nál nemcsak beszélünk, hanem teszünk is érte” – emelte ki.

Hozzátette: a jövőben több irányban is szeretnének fejlődni, a mostani lehetőségeikhez képest előrébb lépni.

„A volt Taurus-pályán jövő év elején kezdődik el, és reményeink szerint 2022-ben fejeződik be az az infrastrukturális beruházás, amelynek köszönhetően

olyan létesítménnyel gazdagodunk, ahol szinte mindegyik akadémiai sportágunk új központra talál. Ez teljesen új fejezetet jelent majd a szakosztályok életében”

- mondta.

Kiemelte: a klub saját keretein belül általános- és középiskola működtetését célozza meg, ahol majd az edzések köré szerveződnek a tanórák, és nem fordítva. Továbbá saját módszertani, valamint sportegészségügyi központot hoznak létre, illetve szakembereik részére beindítják az edzőképzési, illetve továbbképzési rendszerüket.

Sütő Csilla, az akadémia igazgatója kiemelte: 2017-ben el kellett indítaniuk a Brüll Plusz-, majd annak mintájára 2018-ban a Brüll Talentum-programot.

„Előbbibe azok kerültek be, akik akadémistaként a nemzetközi mezőnyben kiemelkedő eredményeket értek el, de már kiöregedtek az utánpótlásból és a felnőttek közé kerültek. A program három fővel indult, idén hat versenyzővel működik. A másik programban a jövő reménységeit támogatjuk, akik pár éven belül akadémisták lehetnek” – közölte.

Szabó Tamás, az akadémia vezetőségi tagja hangsúlyozta: születésnapot ünnepelni mindig kellemes dolog, amit nem nagyon árnyékol be semmi, főként akkor, ha az eltelt öt év ennyi sikerélményt hozott.

„Az indulás évében, 2014-ben 22 fő került be a keretbe, akiket nagyon szigorú elvek alapján válogattuk, míg jelenleg 58 tagja van az akadémiának, pedig a követelmények változatlanok” – nyilatkozta. Kiemelte: minden újszerű kezdeményezésben, így az akadémia beindításában is volt időközben számtalan kihívás, melyeket az eltelt évek alatt sikerült kellőképpen kezelniük.

„Jó érzés elmondani, hogy töretlenül megyünk előre és fejlődünk.

Megjelent az elitképző programunk, ahol a támogatási rendszer kicsit átalakult, és már hasonlít a nemzetközi szinthez.

Az akadémia erőfeszítéseket tesz, hogy egzisztenciálisan is nyújtson valamit a sportolóinak, akiknek nemcsak a sportkarrier tekintetében kell felépíteniük magukat”

- mondta. Hozzátette: az elmúlt években a közoktatással nehéz volt megtalálniuk a közös hangot, amit általános jelenségnek nevezett, a jövőben viszont a saját iskolai rendszerrel ezen kívánnak változtatni.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!