farmping

2021.04.21. 09:00

Állati jó helyen kezdenek új életet a négylábú túlélők

Akár egy időutazás helyszíne is lehetne a töreki Dharma Lómenhely, ahol a koronavírus előtti időkben érezhetjük magunkat.

Koszorus Rita

A Dharma Lómenhely több, mint egy átlagos hely, amely kidobott állatokat fogad be. Itt olyan jószágok találtak otthonra, amelyek korábban megjárták a poklot is. – Nem jó szó rájuk a haszonállat, mert ők már hasznot nem hoznak, csak egyszerűen vannak – magyarázta Czinkóczky Csaba, a farm tulajdonosa. – Viszont szépek, jó rájuk nézni, és nagyszerű érzés, amikor a családok, gyerekek ismerkednek velük.

A menhelyet korábban külföldi önkéntesek segítségével üzemeltette a negyvenhektáros birtok tulajdonosa, ám a koronavírus miatt most nincs segítsége. – A korábbi kétszázról nullára csökkent az önkéntesek száma – mesélte Czinkócz­ky Csaba. – Rövid távon azért vannak segítőink, de csak önkéntesekkel már nem tudjuk ellátni a feladatokat, akkorára nőtt a hely. Sokkal több szakemberre van szükség, ehhez azonban bevétel kell, ezért is döntöttünk úgy, hogy szálláshellyé alakulunk át.

 

– Itt a szó szoros értelmében az állatokkal lehet lakni – hívta fel a figyelmet a tulajdonos. – Amennyi kecske befér egy bungalóba, annyi be is fog menni, sőt lehet, hogy reggelig maradnak. De az sem kizárt, hogy egyszer csak benéz az ablakon a szamár vagy egy ló.

Törekiben lehetőség van farm­pingre, ami olyasmi mint a glamping (nyersfordításban luxuskempingezés – a szerk.), csak itt nem minibár és légkondicionált szállás várja a kedves vendéget, hanem állatok és mesés kilátás a Balatonra, valamint varázslatosan tiszta éjszakai égbolt.

Mivel sokan hosszú időt töltöttek a négy fal között, így még talán sosem volt akkora igény természetközeli élményre. A vírusveszélyes időszakban nem könnyű az ismerkedés az egyedülállóknak, hiszen randihelyszín alig akad, itt viszont szinte végeláthatatlan a tér. – Jönnek is napközben párok – számolt be a tapasztalatokról Czinkóczky Csaba. – Egy parkban sétálva, kávéval a kezünkben nem igazán adódnak olyan pillanatok, amikor az ember igazán megismerheti a másikat. Itt előfordulhat, hogy szembesétál négy bika, amikor kiderül, a pasi mennyire lovag, elszalad vagy sem.

A Siófok-Törekin található területen 2018 óta fogadnak állatokat, amelyeket a korábban a Samsara Fesztiválnak helyet adó festői szépségű területen fűnyíróként is bevetettek már, de a kecskejógához is segítséget nyújtottak.

Jelenleg 130 állat van, többségében kecskék és birkák, mellettük lovak és szarvasmarhák is élnek a Dharma menhelyen. Minden állatnak története van, minél több időt tölt köztük az ember, annál inkább megismeri az elkobzott és mentett négylábúak életét. Czinkóczky Csaba szerint minden lakójuk kicsit kattant, hiszen olyan borzalmakat éltek át, amelyek után számukra igazi kánaán a töreki dombokon való legelészés.

Fotók: Németh András

Ezek is érdekelhetik