Vármegyei időjárás

2023.06.14. 07:39

Ma szép, napos időre számíthatunk

A sok napsütés mellett fátyol-és gomolyfelhők lesznek az égen. Elvétve kisebb zápor előfordulhat. Az északkeleti szél csak néha élénkül meg. 21 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Somogy megyében szerdán országszerte gyenge légmozgás mellett, napos és mérsékelten felhős időszakok, valamint területek váltakoznak. Az északi országrészben várható több napsütés, míg délen a több felhőzet.
Az ország északnyugati és északi részén elvétve fordulhat elő futó, gyenge zápor, esetleg zivatar. Továbbra is az évszakos átlagnál pár fokkal hűvösebb idő lesz.

A jellemző hőmérséklet átlaga:
szerda reggel 9,
szerda délután 23,
csütörtök reggel 12 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Csütörtöktől alapvetően ismét egy sekély ciklon határozza meg, illetve választja ketté hazánk időjárását. Csütörtökön marad a mérsékelten meleg idő, de kissé fokozódhat a fülledtség. Nyugaton és északon fátyolfelhős-napos, gomolyfelhős, délen, délkeleten erősebben felhős idő várható, kevés, időszakos napsütéssel. A Dunántúlon elszórtan kialakulhatnak záporok, valamint mérsékelt zivatarok, délen és a Tiszántúlon pedig kisebb esők lehetnek jellemzőbbek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!