fotók

2018.11.15. 11:04

Ismét elindult a SuliMoped program

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával és finanszírozásával Somogy megyében ismét elindult a „SuliMoped” program.

Sonline

A kezdeményezés célja, hogy a 14. életévet betöltött diákok ingyenes képzés keretében segédmotoros kerékpárra vezetői engedélyt szerezhessenek.

Az országos projekt Somogy megyei megnyitó rendezvényét szerdán délután Vácz Edit, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály helyettes vezetője tartotta meg Kaposváron.

Az alezredes asszony a főkapitányságon ismertette, hogy a megyében immár hatodik alkalommal az oktatási intézmények által kiválasztott, 14. életévét betöltött fiatalok képzés keretében ingyenesen szerezhetnek segédmotoros kerékpár vezetői engedélyt. A kezdeményezés leginkább a hátrányos helyzetű, közlekedési programokon aktív, valamint kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat célozta meg és közülük 39 diák kapott lehetőséget a vezetői engedély megszerzésére.

A programban résztvevő fiatalok természetesen az elméleti és gyakorlati tudás megszerzését és sikeres vizsga letételét követően nyerhetik el a vezetői engedélyt. Ez a tudás pedig nagyban hozzájárul a fiatalok biztonságos közúti közlekedéséhez, azáltal, hogy a KRESZ szabályait már ebben a korban megismerik, megtanulják és alkalmazni tudják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában