frissülő írás!

2019.01.23. 09:13

Hóhelyzet Somogyban: árokba csúszott teherautó Daránynál

Fokozott figyelmet követel a somogyi utakon az éjjel hullott hó következtében előállt közlekedési helyzet. Folyamatosan tájékoztatjuk, mi a helyzet az utakon!

Sonline

2019. január 23-án 8 óra körül a 6-os számú főútvonal 250. kilométerszelvényben – eddig tisztázatlan körülmények között – egy járműszerelvény árokba csúszott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett. A balesettel érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán halad.

Az épülő R67-es út új szakaszán egyelőre nem takarították el a havat, és egy lerobbant teherautó is nehezíti a közlekedést. Fokozottan figyeljenek az említett szakaszon!

A buszközlekedés folyamatos megyénkben. Széki Éva, a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. szóvivője azt mondta: járműveik minden településre odaértek, egyedül Kaposdadára nem tudtak behajtani. Szerdán egyes szakaszokon néhány perc késés fordult elő Somogyban.

A reggeli órákban egy Várda külterületén tetejére borult gépjármű miatt riasztották a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit. Az autóban ketten utaztak, őket a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

A darányi vasúti átjárónál keresztbe fordult az úton egy nyerges vontató, amely félig elfoglalta az úttestet. A jármű üzemanyag tartálya megsérült és megközelítőleg száz liter gázolaj az út melletti füves területre folyt. A barcsi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, az egység áramtalanította a járművet, majd kamionmentő segítségével kivontatták az árokból. A munkálatok ideje alatt teljes útzár volt érvényben az érintett szakaszon.

Kéthelynél is árokba hajtott egy kisteherautó, amelynek mentéséhez szintén autómentő segítségére volt szükség. Ám ez a jármű folytatni tudta az útját. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában