furcsaság

2019.03.07. 10:01

Útlevelet kért a halottnak hitt nő

Egy Somogy megyei nőről a holtnak nyilvánítása után 10 évvel derült ki, hogy mégiscsak életben van.

K.G.

Édesanyja még 2008-ban kérte a jelenleg 39 éves gyermeke holtnak nyilvánítását a Kaposvári Városi Bíróságon, aki miután a lányát a 90-es évek végén csecsemőotthonban hagyta, és az ismeretlen helyre, feltehetően külföldre távozott, azóta pedig nem adott magáról életjelet. A bíróság az édesanya kérelmét megalapozottnak találta, ezért lányát holtnak nyilvánította.

A holtnak hitt nő azonban egy évtized elteltével, 2018 októberében megjelent Magyarország hágai konzulátusán azért, hogy új útlevelet csináltasson, azonban a nyilvántartások ellenőrzése során kiderült, hogy halottként tartják nyilván. Amikor a történtekről kérdezték, azt válaszolta, hogy 1998-ban távozott külföldre, azóta azonban Magyarországon nem járt, családjával nincs kapcsolata.

A konzul ezt követően kereste meg a Somogy Megyei Főügyészséget, hogy kezdeményezzen nem peres eljárást a holtnak nyilvánítást megállapító bírósági végzés hatálytalanságának megállapítása iránt. A nő jogi helyzete a Somogy Megyei Főügyészség eredményes fellépése után rendeződhet, és kaphat ismételten útlevelet, amire jó esély van, mivel a holttá nyilvánított személy korábbi okmányaiban szereplő fényképek, valamint a konzuli jelzéshez mellékelt fénykép alapján a konzulátuson megjelent nő kétségtelenül azonos a holtnak nyilvánított személlyel. Az ügy miatt a főügyészség közjogi szakága a Kaposvári Járásbírósághoz fordult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában