csalás

2020.11.08. 16:06

Személyes adatokkal visszaélve csaltak ki csaknem harminc milliót

Személyes adatokkal visszaélve, több mint 27 millió forintot csalt ki három kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb hazai távközlési szolgáltatótól.

Sonline

2018 végétől kezdődően összesen 68 személy adatait szerezték meg jogtalanul az elkövetők. Ezeket megszerezve és felhasználva rendeltek különböző műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat, tv készülékeket egy ismert hazai távközlési szolgálatótól. A megrendelt termékeket a bűncselekményben közrejátszó futárok nem az ügyfelek címére szállították, hanem az elkövetőknek kézbesítették.

A nyomozás és elemzés eredményeképp összesen hat, 22 és 47 év közötti megrendelőt, valamint két, a bűncselekmények elkövetésében társtettesként részt vevő, 28 és 32 éves futárt hallgattak ki személyes adattal visszaélés, hamis magánokirat felhasználása, valamint jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában