felelőtlen

2021.01.18. 08:07

Saját családját is veszélyeztette a kopott gumikkal

Egy nagybajomi férfivel szemben emelt vádat az ügyészség, aki szinte simára kopott gumijú kocsijával száguldozott tavaly nyáron. Az autóban élettársa és gyerekei is vele voltak.

Sonline

Fotó: Ügyészség

Júliusban egyik este, sötétben, az eső miatt síkos úton a 26 éves vádlott közel 120-szal száguldott, a vádirat szerint Nagybajom közelében. Tette mindezt úgy, hogy az élettársa és két gyermekük is vele voltak.

Az autón annyira elhasználtak voltak mintegy fél éve használt gumik, hogy a futótfelület mintázatának magassága 1,6 helyett csak mindössze 0,5 milliméter volt. Így a kocsival nem is lehetett volna biztonságosan közlekedni.

A körülményekhez képest szerencsés kimenetelű balesetben csak a vádlott élettársának keletkezett súlyos – bordatöréssel járó – sérülése.

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 26 éves férfival szemben. A Kaposvári Járásbíróság büntetővégzésében a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapította meg, és a férfival szemben 1 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában