Videó

2022.02.23. 10:29

Rollerrel és bicajjal bunyóztak Siófokon

Mintha csak a GTA világába csöppentünk volna tavaly a siófoki éjszakában azzal a bandával, akikkel szemben vádat emeltek halmozott bűncselekmény miatt.

Sonline

Csoportosan elkövetett rablás, kifosztás, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat az Ügyészség azokkal a fiatal nőkkel és élettársaikkal szemben, akik egy éjszaka több, nagy tárgyi súlyú bűncselekményt valósítottak meg tavaly nyáron Siófok központjában. A vád lényege szerint az egyik nő prostitúciós tevékenység végzése végett érkezett 2021 augusztusában Siófokra, akit pár nap múlva követett élettársa, annak húga és párja is. A vádlottaknak szállása nem volt, Siófok közterületein tartózkodtak. 

A két nő azonban egyik este annyira összeveszett, hogy a Millenium parkban percekig kiabáltak, kölcsönösen tépték egymást, cselekményüket a rendőrjárőrök fékezték meg. 

Pár óra múlva a fiatalabb nő és élettársa két sértettel került szóváltásba a Fő téren, akikkel szemben erőszakosan léptek fel, lökdösni és ütlegelni kezdték őket, a férfi rollerjüket és kerékpárjukat is feléjük dobta. 

A kitartó vádlottak továbbra sem hagyták abba a sértettek inzultálását, amikor az ittasága miatt egyikük a földre esett, mindketten fejbe rúgták. Kis idő elteltével csatlakoztak hozzájuk társaik is, a férfiak többször nagy erővel ököllel sorozták meg a védekezni már nem tudó sértetteket, végül az idősebb nő elvette egyikük pénztárcáját. 

Az ámokfutás ezzel nem ért véget, a hajnali órákban a két nő megtámadt egy egyedül hazafelé tartó, 70-es éveiben járó férfit - miközben az egyik férfi társuk figyelésével biztosította a rablás elkövetését -, akinek addig rángatták a válltáskáját, amíg annak csatja elszakadt és a táskát erősen szorító, de egy vádlotti lökés miatt a térdeire eső sértett már nem tudta azt megtartani.

A terheltek cselekményükkel egyéb értékek és iratok mellett több mint 100 ezer forint készpénzt szereztek meg, mivel a sértettnél volt nyári munkájából származó keresete.

A letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában szabadságvesztés büntetéseket, közügyektől eltiltást és Siófokról történő kitiltást indítványozott. A mértékes indítványok kilenc év hat hónap és négy év hat hónap közöttiek.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában