2022.09.22. 09:10
Féltékenységből tükröt tört a barcsi nő
Nem állt szóba vele élettársa és még egy nővel is találkozott, ettől telt be a pohár egy barcsi nőnél.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a húszas éveiben járó nővel szemben.
A vád szerint a vádlott közel három éve együtt élt a sértettel, aki idén szeptemberben közölte az asszonnyal, hogy szakít vele és testvéréhez távozott a közösen használt lakásból. Az otthagyott kedves nem nyugodott bele a szakításba és az éjszakai órákban utána ment azért, hogy a sértettel beszéljen. A férfi - női ismerősével együtt - kiment a vádlott elé, de a feldúlt asszonnyal nem akart beszélni, így visszament testvére házába, míg a vádlott az utcán maradt.
Ez már csak olaj volt a tűzre, mert a csalódott nő még jobban begurult a férfi viselkedésétől és dühében letörte a férfi kocsiján az egyik visszapillantó tükröt. A csalódottságát az autó oldalán vezette le, megrugdosta úgy, hogy behorpadt az oldala. Végül megvárta a sértett által időközben értesített rendőröket.

A terhelt cselekményével közel 900 ezer forint kárt okozott, ami nem térült meg.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, megbánást tanúsító nővel szemben próbára bocsátásra tett indítványt a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában.
A felhasznált képet a barcsi rendőrök készítették.