Verekedés

2022.09.20. 10:11

Lefejelte az ügyfelét felszólító autóst

Címkék#Verekedés

A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Azzal vádolják, hogy egy parkoló autó miatt megverte vitapartnerét.

Lefejelte az ügyfelét felszólító autóst

Fotó: Shutterstock

A vádlott 2022 nyarán az élettársa által üzemeltett kölcsönzőben segített, amit egy szolgalmi út kötött össze a sértett által bérelt ingatlannal. A sértett éppen autójával akart beállni, amikor látta, hogy a kölcsönző egyik ügyfele úgy parkol a szolgalmi úton, hogy oda nem tud behajtani, ezért szólt az autó sofőrjének.

A vádlott felfigyelt a sértett és az ügyfele között zajló vitára, ezért odament, és egyre indulatosabb szóváltásba kezdett a sértettel, akit előbb a földre lökött, majd - miután a másik férfi felállt - lefejelte őt, illetve ismételten meglökte, amitől a sértett egy hirdető táblának esett.

A sértett a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.  

A fotó a biztonsági kamera felvételéből készült. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában