NAV

2024.02.22. 11:03

Pipa volt, mert lekapcsolták a pipadohánnyal

Olaszországba tartott az a járműszerelvény, aminek utánfutójában több mint négymillió forint értékű vízipipadohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. Az illegális szállítmány az egyik utasé volt, ami még a sofőrt is felpaprikázta.

Sonline.hu

hdrpl

Fotó: NAV

Február 16-án húsz járőrt és egy egész „kutyafalkát” vetett be a NAV Győr-Moson-Sopron vármegyénél.  Összesen három helyszínen - Rajkán, Hegyeshalomnál és az M1-es autópályán - tartottak fokozott ellenőrzéseket. Alig néhány óra elteltével a sztrádán egy litván furgon a román utánfutójával fenn is akadt a pénzügyőri mustrán. Az utasokkal teli jármű utánfutójából, a csomagok alá rejtve 50 kilogramm vízipipadohány került elő. A sofőr meglehetősen paprikás hangulatba került, amikor kiderült, hogy az utasa nagy értékű illegális csomagot rejtett a többiek holmija alá, és emiatt meg kellett szakítaniuk olaszországi útjukat.  

Az egyenruhások a négymillió forint értékű, magyar zárjegy nélküli vízipipadohányt lefoglalták. Az 59 éves férfi több millió forint jövedéki bírságra számíthat és költségvetési csalás bűncselekmény miatt is felelnie kell. 

 

Fotó: NAV

Az ellenőrzéssorozat végéig a pénzügyőrök csaknem száz járművet vizsgáltak át, további hét esetben találtak illegális dohányárut és ismeretlen eredetű alkoholterméket, közel egymillió forint értékben. Ezekben az ügyekben jövedéki törvénysértés miatt indítottak eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában