Visszaterelték a Sió-csatornába

2024.03.25. 16:18

Hódot mentettek a siófoki tűzoltók - videóval

A tíz tűzeseten kívül tizenegy műszaki mentéshez riasztották hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Harsányi Miklós

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő pénteken az egyik marcali, Dózsa György utcai lakásban. A két lakó rosszullétre panaszkodott. A marcali tűzoltók rekonstruálták az esetet és az ingatlan fürdőszobájában a műszer kimutatta a szén-monoxid jelenlétét.
–  A gázszolgáltató munkatársa megtiltotta a fürdőszobai vízmelegítő, a kéményseprő pedig a füstelvezető használatát, azok karbantartásáig – közölte a somogyi katasztrófavédelmi igazgatóság. – A mentők a két lakót kórházba szállították. 
A kora délutáni órákban Lepsénybe riasztották a siófoki tűzoltókat, ahol nagy területen égett a nádas. A lángokat sikerült mintegy fél óra alatt elfojtani. Két órával később egy olyan állat mentéséhez riasztották a siófoki egységeket Balatonszabadiba, amellyel beavatkozás során még nem találkoztak a somogyi tűzoltók. Most viszont már hód is szerepel a megmentett állatok listáján. Egy jól megtermett, körülbelül 15 kilogrammos rágcsálót kellett kiemelnie az egységnek egy betonaknából, majd visszaterelni a Sió-csatornába. 

Fotó: Siófoki HTP

– Termete ellenére igen mozgékony állattal találták szemben magukat a tűzoltók, akik egy pléd segítségével, gyors és határozott mozdulattal megragadták és kiemelték az állatot a mélyből, ezután visszaterelték a Sió-csatornába – derült ki a katasztrófavédelem tájékoztatójából.


Több szabadtéri tűzhöz riasztották  a somogyi tűzoltókat: égett az aljnövényzet Siófokon és Balatonőszödnél is. Ugyancsak a szikracsapókat kellett munkába állítani, Kőkút külterületén vágástéri hulladék és csemetekert égett megközelítőleg egy hektáron. A nagyatádi  tűzoltók a fiatal tölgyest veszélyeztető lángokat több vízsugárral fékezték meg. Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó szombaton az M7-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Tikosnál. A járműben hárman utaztak, a sofőr a baleset következtében nem tudott kiszállni az autóból, őt a marcali tűzoltók emelték ki a gépkocsiból. 
Szombaton késő este a darányi vasútállomástól 200-300 méterre kettétört egy fa, a letört rész pedig a sínekre zuhant és elzárta a Pécs felé közlekedő vonat útját. A barcsi tűzoltóknak sikerült a menetrend szerint közlekedő vonat érkezése előtt megtisztítani a pályát a fadaraboktól. 
Vasárnap reggel egy lakóházra dőlt fenyő miatt riasztották a marcali  tűzoltókat Berzsenyi utcába. Az egységnek sikerült további károkozás nélkül visszadarabolnia a fát. Nagyatádon a városi temető sírjaira dőlt egy tölgyfa, amit a helyi tűzoltók távolítottak el rövid idő alatt.  

Fotó: Marcali HTP

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában