Gyógyszeripar

2017.11.16. 20:00

Tömeges az érdeklődés: plazmát adnak a véradók

Több száz érdeklődő megfordult már a nemrég megnyílt kaposvári Plazma Ponton, ahol a véradás egy speciális formáját próbálhatják ki. Nem vért, hanem vérplazmát adnak.

Kovács Gábor

A Plazma Pont előterében sokan várakoznak, főként fiatalok; 18 és 60 év közötti donorok jelentkezését várják.

– Én most adok először plazmát, de nem utoljára, mert az édesanyám életét is egy véradás mentette meg – mondta a várakozók egyike, a huszonéves Dóri, aki csak annyit árult el magáról, hogy egy Kaposvártól 25 kilométerre lévő településen él.

– Az emberek kíváncsiak, mert ez egy új dolog, ami eddig ismeretlen volt a számukra – mondta a központ vezetője, Eszes Gabriella, aki mindjárt be is avatott bennünket abba, hogy a levett plazmából gyógyszerek készülnek. Nagy az igény az alapanyagra, mert a világon a vérplazmából készült gyógyszerek felhasználása folyamatosan növekszik. Ezek a készítmények a többi közt a vérzékenyeknek, az immunhiányos betegségekben szenvedőknek, az égési sérülteknek jelentenek segítséget, de a bárányhimlőt okozó varicella vírus, és a mononukleózist okozó cytomegalovírus elleni küzdelemben is szerepet játszanak a belőlük nyert vakcinák.

– A vérplazmából készült gyógyszerek azoknak a betegeknek fontosak, akiknek a szervezete bizonyos vérfehérjéket nem tud megfelelő mennyiségben megtermelni – mondta erről Ágoston Szabina, a központ vezető főorvosa. – A plazmadonorok fehérje donoroknak nevezhetők.

A központban megismerhettük a plazmaadás folyamatát is. Megelőző orvosi vizsgálatot követően egy speciális gép szakaszosan veszi le a donorok vérét, majd lecentrifugálja. Kinyerik belőle a plazmát, és a vért visszajuttatják a donorok szervezetébe, akik így a vérsejtjeiket is visszakapják. Egyszerre kis vérmennyiséget mozgat a gép, többször váltogatva a levételi és visszaadási fázisokat. Így ez a folyamat nem olyan megterhelő a donoroknak, ezért lehet három naponta megismételni, összesen évente 45 alkalommal. A plazmaadás 30-40 percet vehet igénybe, és 3500 forint költségtérítés jár a donoroknak. A plazmaadók vére egy zárt rendszerbe kerül, ami egyszer használatos steril eszközökből áll, ezért teljesen biztonságosnak ítélhető a folyamat.

– Nagyon fontos a számunkra, hogy megfelelő minőségű gyógyszer alapanyagot gyűjtsünk a betegek számára, emellett vigyázunk a donorok egészségére is – mondta a főorvos. – Ennek érdekében rendszeres vizsgálatokat végzünk. Olyan személy válhat plazmaadóvá, aki megfelelt az alkalmassági vizsgálatokon, vagyis csak azoktól veszünk le plazmát, akinek megfelelőek a laboreredményei. Tanácsokkal látjuk el a donorokat az étkezés és a pihenés fontosságáról. A plazmaadással járó folyadék- és fehérjevesztés nem jelent problémát az egészséges szervezetnek. A folyadékvesztést bő folyadékfogyasztással lehet ellensúlyozni, és a plazmaadás közben a donorok infúziót is kapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában