Fotók!

2018.01.01. 15:55

Jubileumi regattán versenyeztek a vitorlások Balatonlellén

Több mint húsz vitorlás futott ki a vízre a legjobbaknak járó díjakért a balatonlellei BL YachtClub jubileumi szilveszteri regattáján, az év utolsó napján. S ezúttal még az időjárás is kedvezett a hajósoknak.

Gyeszát Zsolt

Ez volt az ötödik szilveszteri regatta – tudtuk meg Tóth Balázstól, a vitorlásversenyt szervező BL YachtClub ügyvezetőjétől. Ehhez hozzátartozik, hogy korábban két évben is elmaradt a verseny, hiszen be volt fagyva a Balaton. Ugyanakkor a vitorlás versenyek szabályai szerint a számolás ugyanúgy folytatódik, így volt ez az ötödik alkalom. Az ügyvezető elmondta: a regattát két éve egy téli vitorlás versenysorozat részeként rendezik meg. Az idén 24 hajóval neveztek a már hagyományos megmérettetésre. Legutóbb kisebb volt a mezőny, hiszen most már az Open kategóriában is indulhatnak versenyzők, vagyis bárki bármilyen vitorlással nevezhetett a regattára. Az ország valamennyi pontjáról érkeztek hajósok, így többek között Győrből, Pécsről, Szegedről, Kaposvárról is.

A versenyzőknek egy úgynevezett up&down pályán kellett végighaladniuk, vagyis a széliránytól függően egy háromszög pályát kellett megtenniük. Első körben három futamban mérették meg magukat. Külön díjazták az Open kategóriát, illetve azokat, akik a nagydöntőbe és a kisdöntőbe jutottak. Ahogy korábban, úgy most is egyedi díjakkal készült a klub. Szilveszteri motívumok, köztük a szerencsét hozó lóhere köszönt vissza a kupákban, s az érmekben.

A nagydöntő első helyezettje a Porthole 1 csapat lett, Sárközy András kormányossal. Második helyre a Silver Garden csapat hajója futott be, Galambos Zoltán kormányossal. Harmadik helyen pedig a Team Röff csapata végzett, Beliczay Péter kormányossal. A kisdöntőben is az első három helyezettet díjazták. Első helyen a Tom Sailor Club csapata zárt, Limoneti Benoist Tamás kormányossal. A második helyre a Porthole 2 csapata futott be, Pénzes Botond Kristóf kormányossal. Harmadik helyen pedig a Hakuna Matata hajója végzett Gecse Balázs kormányossal. Az Open kategóriát a Nautic Hajókkal Vitorlázók Közössége nyerte meg Soponyai Géza kormányossal. A második helyre a Balhé csapat ért oda Németh Zsolt kormányossal, harmadik pedig a Dopf csapata lett, Szentmarjai Gábor kormányos vezetésével.

Ugyanakkor felpezsdült a kikötő is: mivel viszonylag közel esett a pálya a parthoz, az idei versenyt is sokan figyelemmel követték. Volt, aki a part melletti korcsolyapályáról tett így. Az estét egy közel 180 vendéget fogadó házibulival és gálavacsorával zárták a klubban, ahová hajósok, apartmantulajdonosok érkeztek.

Tóth Balázs úgy véli: a téli regatta is gazdagítja a magyar tenger téli turisztikai lehetőségeit. Már a második éve teleltetik vízen a hajókat és egyre több olyan bérlőjük van, aki elkezdte télen is használni a hajóját. Nagy örömmel látják, hogy van olyan bérlő, aki novemberben és decemberben is minden hétvégén kifut a vízre, ha az időjárás engedi. Ezt többen összekötik wellnesszel, akár korcsolyázással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában