születés

2018.02.22. 17:30

Rackabumm van Somogyfajszon

Folyamatosan születnek a rackajuhok Somogyfajszon. Eddig már több mint 50 jerke jött világra. Somogy Természetvédelmi Szervezet több hektár területen legelteti az őshonos magyar fajtákat. Céljuk a génmegőrzésen túl a rétek, legelők természetes egyensúlyának visszaállítása.

Stanics A.

A karámban várják a friss szénát a rackák Somogyfajszon. A nemrég született kisbárányok pedig az anyjuk mellett téblábolnak, igyekeznek egy kis tejhez hozzájutni. – Ő egy 4 napos jerke bárány. Még a jelölését sem kapta meg. Az utóbbi napokban több tucat született- tartja az ölében a bégető kisbárányt a rackák gondozója Lancz Kálmán. Az elmúlt hónapokban folyamatosan születnek a kis jerkék ebben a tenyészetben. December közepén elkezdődtek az ellések.

Most jelenleg 52-nél tartunk. Még körülbelül 10 születés várható. Ez azt jelenti, hogy az összes anyabirkánk leellett – mondja Lancz Kálmán, a Somogy Természetvédelmi Szervezet, állattenyésztője. A természetvédelmi szervezet a legelőgazdálkodás miatt vásárolt ősi magyar háziállatokat. A szürkemarhán kívül ezért tenyésztik a rackákat is. Ezek az állatok a területek kezelésében töltenek be

fontos szerepet.

– A legelőgazdálkodás és a régi magyar háziállatok tartása egy ősi magyar kultúra része volt. Több száz éven keresztül több ezer hektáron legelőerdők színesítették Somogyot. Fontos természeti értékeink is meghúzták magukat itt. Pl orchideák, kökörcsinek és ezeket mind a háziállatok tartották karban ezeket – mondja Tömösváry Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke. A szervezet több 10 hektáron legeltet. Egyik céljuk a pásztor hagyományok felelevenítése és annak megtartása. A gazdálkodásnak köszönhetően nemcsak számos különleges növényfaj telepedett meg, hanem több madárfaj is otthonra talált.

Úgy mint a szalakóta vagy a tövisszúró gébics, természetesen a réteken a rovarok egyedszáma is megnőtt. Egyes kutatók szerint egyébként a rackát már a honfoglaláskori magyarok is tartották. A rendkívül szívós állat húsával, bőrével később kereskedtek is. Az 1900-as évek elején azonban majdnem eltűnt Magyarországról, csak a Hortobágyon maradt fenn kisebb populáció. Jelenleg a rackák a hazai juhállomány alig 5 százalékát teszi ki. A genetikai állomány megtartása és erősítése szempontjából is fontos a tenyésztése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában