somogyszob

2018.09.10. 09:41

Az egymáshoz tartozást jelképezi a Vilma-ház

Tizenöt éves hagyomány folytatva szombaton Vilma-napi rendezvényt tartottak Somogyszobon. A megújult parasztportát 2003-ban adták át, ennek apropóján tartják évente az ünnepséget.

Varga László

btrhdr

A porta az utolsó tulajdonosáról, Puskás Vilmáról kapta a nevét. – Közel négy évtizede két akkori fiatal, Spanics Katalin és Turi Dénes kezdeményezte az elhanyagolt állapotban lévő, a falu elsőként téglából készült parasztházának felújítását – mondta az ünnepi méltatásában Eller János polgármester.

Azt is megtudtuk, hogy a tájház nem jöhetett volna létre a település összefogása és az önkormányzat támogatása nélkül, mint ahogy kellettek a pályázaton elnyert pénzek is. – Legutóbb a nyitott-zárt kocsiszín készült el – tette hozzá a polgármester –, amellyel teljessé vált a fiatalok álma. Büszkék vagyunk arra, hogy Somogyszob így megbecsüli a múltját, és őrzi ősei örökségét.

A Vilma Háza Alapítvány elnöke, Spanics Ágnes arról beszélt, hogy a tájház valamennyi berendezését a helyiek adták össze, és elismerően szólt azokról is, akik hosszú évek óta nem kevés munkát fektettek az épületek és környezetük gondozásába. Közülük a legkiemelkedőbbek tárgyjutalomba részesültek, mint ahogy Spanics Katalinnak is elismerték a Vilma-házért végzett több évtizedes kimagasló tevékenységét. Az ünnepség részeként Kegye János pánsípművész kápráztatta el a közel száz fős hallgatóságot, mint ahogy a Regélők Énekegyüttes produkciója is osztatlan sikert aratott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában