tudásátadás

2018.09.27. 17:24

Képezni és oktatni kell a fogyasztókat

Hazai és nemzetközi trendekkel ismerkedhettek az érdeklődők az I. Élelmiszer és marketing nemzetközi konferencián.

Koszorus Rita

Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese köszöntötte elsőként a konferencia résztvevőit, aki kiemelte: hatalmas volt az érdeklődés a rendezvény iránt. Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogy megyei elnöke a konferencia résztvevőinek vitaindító kérdéseket vetett fel. – A helyi termék nagy hátránya miképp küzdhető le – tette fel a kérdést. – Ezt fontos lenne megválaszolni. Az innováció roppant fontos, de működő koncepció nélkül az előrelépés nagyon korlátos. Erre megoldást kell találni.

– A Kaposvári Egyetemnek nagyon fontos társadalmi szerepe van, abban a tekintetben, hogy a tudomány oldaláról megismert információkat tovább tudjuk adni a fogyasztóknak – ezt már Szigeti Orsolya, a Gazdaságtudományi kar dékánja mondta. – Másrészt pedig olyan szakmai rendezvényeken mint a mostani, ahol a feldolgozóipar szereplői vesznek részt.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum helyettes-ügyvezetője a közösségi agrármarketing jövőjéről beszélt. – Kifejezetten nagy ereje tud lenni – mondta a szakember. – Ez már számos alkalommal bebizonyosodott. Tulajdonképpen a cégek közös megjelenése erőteljesebb tud lenni, mintha valaki önállóan próbálkozik. Erre a célra tervezünk egy nagyságrendileg 70 millió forintos pályázatot, amely a sertésprogrammal kapcsolatos promóciós pályázat lesz. Ezt néhány héten belül kiírjuk.

Kasza Gyula, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) igazgatóhelyettese arról beszélt kaposvári hallgatóságának, hogy miként tudja partnerként kezelni a fogyasztókat a hivatal. – Az élelmiszerláncban közös a felelősség amin osztozunk – mondta Kasza Gyula a konferencián. – Ha a gyártó, a mezőgazdasági termelő, a feldolgozó és a kereskedő is teszi a dolgát, még akkor is előfordulhatnak élelmiszerbiztonsági eredetű megbetegedések. Magyarországon is az a helyzet, hogy az összes esemény 70 százalékáért a háztartások figyelmetlensége, néha a tudáshiánya tehető felelőssé.

Ezért is kezdett a Nébih egy átfogó kutatásba, amellyel igyekszik felderíteni a rossz gyakorlatokat, beidegződéseket. Fontos még – emelte ki a Nébih igazgatóhelyettese – hogy minél fiatalabb korban megtanulják a fogyasztók az élelmiszerek észszerű tárolását, felhasználását. Ezért is indult a Maradék nélkül program és ezért startol év elején az Ételt csak okosan nevű iskolai program. – Ezzel gyakorlati tudást igyekszünk átadni az iskolásoknak – fogalmazott Kasza Gyula előadásában. – Nagyon sokat várunk ettől, hiszen itt a fogyasztók jövő generációját képezzük.

Ezek is érdekelhetik