év végi öröm

2018.12.16. 20:00

A szűkös keretből is jut karácsonyi jutalomra, céges vacsorára

Az év végi jutalom lassan minden cégnél, vállalkozásánál szokás, a nem könnyű hetek, hónapok végén illik megköszönni a fáradozást a kitartó munkatársaknak. Ilyenkor az önkormányzatok sem fukarkodnak év végéhez közeledve a jutalmakkal.

Koszorus Rita

Torkos Csütörtök

A sorból tehát az önkormányzatok sem maradnak ki, már akinek rendelkezésre állt ilyesmire kerete. Siófoknak például van. Az idén a városi büdzsében keletkezett bérmaradvány, amit az osztályvezetők döntése alapján – egyénenként eltérő mértékben – a dolgozók között osztottak ki. A városháza sajtószóvivője arról tájékoztatott: így több száz munkatársuk kapott pénzjutalomat az ünnepek előtt.

Böhönyén is sikerült úgy gazdálkodni, hogy a költségvetési keretből jutott a dolgozóknak is. Ez azonban nem minden. – Hagyományosan karácsonyi vacsorára hívjuk a szélesnek mondható intézményi kör dolgozóit – mondta Zsoldos Márta Piroska, polgármester. – Száznál is több kollégát látunk vendégül, ezzel is hangsúlyozva, számítunk rájuk, megbecsüljük őket. Böhönye polgármestere elmondta: nemcsak az erkölcsi elismerés fontos, de az anyagi is. Ezért igyekeznek minden évben jutalmat adni, s év közben is rendszeresen tudtak cafeteria formájában a közalkalmazottaknak adni valamit.

Az év végi jutalmazás Vésén is szokás, hiszen a polgármester minden évben vacsorára hívja a képviselőket.

– Pénzjutalom nincs nálunk – mondta Bertók László, eleve csupán egy névleges tiszteletdíjat kapnak a képviselők, de a vacsora ebben az esztendőben sem marad el. A három, hivatalban dolgozó kollégájának a polgármester maga vásárol tárgyi ajándékot. Bertók László véleménye szerint, fontos az év végi jutalom vagy vacsora, már maga a gesztus miatt is.

Hivatali advent

A polgármesteri hivatal az idén első alkalommal rendezi meg Hivatali Advent rendezvényét. – Erre valamennyi munkatársat meghívtak a hivatal vezetői. – Ezen felül az itt dolgozó kollégák Erzsébet-kártyára kapnak jutalmat, amelyet sokrétűen használhatnak fel. Bízunk benne, hogy az idei megfeszített munkát követően ezzel a gesztussal hozzájárulhatunk a kollégák és családjaik boldog karácsonyához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában