Somogy népszerű

2018.12.08. 09:00

Idén már több mint tizenegyezren váltottak horgászengedélyt

Egyre kedveltebb a horgászat megyénkben: a tavalyi 10 ezer 200 helyett idén már 11 ezer 480-an váltottak engedélyt az egyesületeknél.

Harsányi Miklós

Szakemberek szerint a kiváló adottságú tavak és a bőséges halállomány nemcsak a helyi, hanem a vendéghorgászokat is vonzza.

– Szakmailag sikeres idényt zárunk – mondta Fülöp József, a megyei horgász szövetség elnöke. – A helyi egyesületek kisebb-nagyobb karbantartásokat, felújításokat végeztek el, például a kutasi csapat – az önkormányzat segítségével – a horgásztóhoz vezető út legkritikusabb szakaszait tette rendbe. Korábban egy kiadós eső után tehetetlenül pörögtek az autók kerekei a sáros úton, a munka után kulturáltabbá vált a helyzet.

Idén tovább folytatódott a péterhidai kiemelt projekt: az Ó-Drávánál fenékküszöböt építenek a szakemberek, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a horvát társszervezet is részt vesz a feladatban. Ha elkészül a beruházás, akkor aszálykor nem fordulhat elő halpusztulás, mivel az építmény felfogja a vizet. Februárig tart a munka, szövetségünk korábban 3,6 millió forintot fordított a stégek korszerűsítésére és az újak kihelyezésére.

Fülöp József azt mondta, a Mohosz 2019-ben várhatóan több száz millió forint támogatást biztosít horgászturisztikai fejlesztésekre. Tervek szerint a programban a megyei szövetség is közreműködik, több somogyi egyesület bővíteni kívánja a meglévő szálláshelyeket, illetve újat akarnak építeni. Az elnök szerint a horgászturizmusban nagy lehetőségek rejlenek, a távolabbi településekről érkező horgászok közül sokan három napot töltenek Somogyban, de vannak, akik egy hétig hódolnak a szenvedélyüknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában