Mindig az embereken szerettem volna segíteni!

– Mit gondol a díjról?

– Nagyon jólesik, hogy elismerik a szociális és köznevelés területén dolgozók munkáját, és értékelik, amit teszünk, hiszen ez a munka nincs a kirakatban, nem sok látszik abból, mennyit és hogyan dolgozunk. Nem véletlenül használok többes számot, hiszen fantasztikus munkatársakkal dolgozom, akik nélkül nem értem volna el ennyi eredményt. De én nem a díjért csinálom ezt a munkát, hanem azért, mert elkötelezettje lettem a gyógypedagógiának.

– Miért választotta ezt a szakmát?

– Mindig embereken szerettem volna segíteni, és a segítő szakmába megtalálom azt, ami az én életfilozófiám: az emberi méltóságot megtartani, szeretni az embereket, bízni bennük, és ha lehet, akkor segíteni nekik.

– Hogyan indult a pályája?

– Miután tíz évig dolgoztam a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Központban 1997-ben kerültem a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületéhez, mint gyógypedagógus. Akkoriban indult el Kaposváron a korai fejlesztés, de ez még nagyon fiatal ága volt a gyógypedagógiá­nak. Érdekelt a téma, és azt gondoltam, ezen a területen rengeteg a lehetőség, szakmai kihívást láttam benne. A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ Gyermek Intézményének a megalapításában is aktívan részt vettem. Szerettem volna, hogy a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek bekerüljenek az oktatásba, és ezt sikerült elérni. Végül a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete által fenntartott Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központjának vezetője lettem, ahol a városban elsőként kezdtünk el súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkozni. Okozott némi nehézséget, hogy ekkor még nem volt olyan minta, szakmai program, amelyet követni lehetett volna, ezért ki kellett dolgozni, a kollégákkal elfogadtatni és megvalósítani. 2008-ban megépült a lakóotthon felnőtteknek Kaposfüreden, és valahogy úgy alakult, hogy a gyerekintézményben fejlesztettem, de felnőttekkel is foglalkoztam. Kettős szerepben voltam, 2018 augusztus elsejétől pedig a Napsugár Aquapóniás és Szociális Központ vezetője lettem, és koordinálom a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének összes köznevelési és szociális intézményét, van bőven feladatom.

– Milyen tulajdonságok szükségesek ehhez a munkához?

– Ez egy nehéz, de gyönyörű szakma. A legfontosabb az empátia. A türelem alapfeltétel, hogy elfogadjuk a fogyatékkal élő embereket. A súlyosan fogyatékos embereknél van egy külső kép is, amely néha nem a legkedvezőbb, de meg kell találni azt a módot, amivel támogatni lehet őket, hogy minél önállóbb életet éljenek. Emellett segíteni kell a személyiségfejlődésüket is. Ők a fejlődés nagyon alacsony szintjén vannak, ezért meg kell keresni a kommunikáció lehetőségeit, egy mosoly, egy gesztus, egy érintés nagyon sokat jelenthet, hiszen ők is ugyanúgy éreznek, nevetnek és szeretnek, mint mi. Én mindig azt mondom az új munkatársaknak, hogy próbálják a sérült embereket úgy elfogadni, mint bármely más embert, családtagot. Eleinte ez egyáltalán nem egyszerű, de ezeket a tapasztalatokat mindenkinek magának kell megszereznie. Nagyon alaposan meg kell a fogyatékkal élőket ismerni, mert csak így lehet hatékonyan segíteni nekik, amiért iszonyatosan hálásak, nagyon sokat kapunk tőlük.

– Mi az, amit a legfontosabbnak tart a munkájában?

– Fontosak a munkatársak, és szerencsére sikerült egy jó csapatot kialakítani és fenntartani. 1997 óta jöttek új kollégák, de nagyon kevesen mentek el, a többség kitart. Akik itt maradnak, azok nagyon elkötelezettek, nagyon becsülöm őket emiatt. Óriási a felelőssége egy vezetőnek, hogy be tudja tanítani a munkatársait, és átadja a tudását, a tapasztalatait megossza másokkal is.

– Mi inspirálja amikor dolgozik?

– Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy végigkövethettem azoknak az életútját, akikkel gyermekként kezdtem el foglalkozni, gyakorlatilag a szemem előtt nőttek fel. Nagy erőt ad, hogy végigkísérhettem ezt az utat. Én nem a negatív, hanem a pozitív dolgokat próbálom észrevenni. Igyekszem azt nézni, mik az értékei a fogyatékos embereknek, és ezeket az értékeit kiemelni és továbbvinni a mindennapokban. A fogyatékos ember életében fontos a lehető legnagyobb önállóságra való törekvés, az önrendelkezés megtartása, az emberi méltóság védelme. Lényeges, hogy beintegrálódjunk a város életébe, ami nagyon jól megy, mert minden városi rendezvényen részt veszünk, járunk színházba, esélyegyenlőségi napokat tartunk. A támogatók is keresnek bennünket. Vezetőként koordinálok, szervezek, menedzselek, néha 24 óra is kevés egy napra, hogy a feladataimmal végezzek.

– Hogyan töltődik fel?

– Nagyon jó a családi hátterem, mindig számíthatok a férjem és a gyerekem támogatására. Van három kutyám, egy macskám, szeretem a Balatont, a kertészkedést és a főzést, ezek mindig segítenek a kikapcsolódásban. És ami talán a legfontosabb, a családon kívül a munkám, amely egyben a hobbim is.

Esélyt kell adni

– Megindult a szociális intézmények kitagolása, ami azt jelenti, hogy a sérültek a nagy szociális, mammutintézmények helyett, ahol eddig laktak, támogatott lakhatásba léphetnek – mondta Hegedüs Beleznai Csilla. – Nagyon sok tárgyi és személyi feltételnek kell teljesülnie, hogy ezt megvalósíthassuk országos szinten. Jelenleg hatan dolgozunk súlyosan-halmozottan fogyatékos emberek szakértőjeként ezen a területen, és nagyon örülök, hogy benne lehetek ebben a csapatban. Lassan, de haladunk a megvalósítás útján.

A szakember elmondta, hogy a köznevelési törvény szerint a halmozottan sérült gyerekek 23 éves korukig maradhatnak a köznevelésben, utána tovább kell lépni a felnőtt-életbe, nappali ellátás vagy támogatott lakhatás formájában. – Fontos, hogy a fogyatékkal élő fiatal ne épüljön le, ha felnőtt élethelyzetbe kerül – emelte ki Hegedüs Beleznai Csilla –, mert akkor elvesztettük azokat az éveket, amit belefektettünk. Ezért igénybe lehet venni a támogató szolgálati ellátást is, ami a saját otthonukban nyújt segítséget a sérült embereknek.