Amíg él, addig farag

Kanászostor, ékszeres doboz, szilvafából készült agancsdíszítésű bot, fűszertartó és fatányérok sokasága: a remekművek katonás rendben sorakoznak a polcon. A műhelyben is minden a helyén: az évtizedek óta használt vésőt, kést, fúrót, kalapácsot nagy becsben tartja Bakai István.

– Szív és kitartás kell a faragáshoz – mondta, miközben rögtönzött bemutatót tartott a szakmai fogásokból. – Nem szabad elszontyolodni, ha valami nem jön össze elsőre. Falun nőttem fel és már gyerekkoromban szívesen fúrtam-faragtam. Nem volt legóm, inkább kardot, nyilat készítettem. Igazán azonban felnőtt fejjel kezdtem elmélyedni a faragásban, az egyik újságban találtam néhány érdekes cikket, a munkához ez adta meg a kezdő lökést.

A 73 éves férfi a kaposvári Táncsics gimnáziumban érettségizett, villanyszerelő szakmát szerzett, s a VBKM-nél töltött évek után a kaposvári vagyonkezelőtől ment nyugdíjba. Hobbija végigkísérte egész életét. Részben a somogyjádi Varga Lászlótól és a kaposvári Szőke Istvántól leste el a szakma fortélyait, aztán idővel újabb technikákat is elsajátított, mint a karcolás, ónbeöntés és domború faragás.

Bemutatkozott több csoportos tárlaton

Bakai István műhelyében egyre-másra készültek az alkotásai, kaposvári, siófoki, dunaföldvári és nagyatádi csoportos tárlaton is bemutatkozott már. – Annak idején másodállásban dolgoztam a budapesti Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek – jegyezte meg. – Jó pár korábbi faragást megőriztem, az egyik kanászostor 1974-ben készült. Sok emlék villan elő, ha kezembe veszek egy-egy darabot. Most sem állok le a munkával, annál is inkább, mert a faragás jó stresszoldó is ezekben az időkben: most egy fiatalember kérésére egy címert készítek. Ezzel hamarosan végzek, de már vannak új tervek a fejemben. Szóval amíg élek, addig faragok.