Festészetből nem lehet megélni, inkább a gyógyítást választotta

– Önt kiváló grafikai képességekkel áldotta meg a Teremtő; alkotásaiból több kiállítás is nyílt. A képzőművészetet bizonytalan perspektívának gondolta?

– Gyermekkoromban valóban nagyon tehetségesnek tartottak. Kedvenc időtöltésem is a rajzolás és a festés volt. Visszaemlékszem, menynyire izgalmas volt kézbe venni egy üres papírlapot és gondolatban megtervezni, belelátni az alkotást: a vágtató lovakat, a szuperhősöket, az erdei faházikót... Kicsit még ma is bosszant, ha csak úgy elpazarolnak egy gyönyörű papírla-pot. Alig 13 éves voltam az első kiállításomon. Olajfestmé-nyek voltak, a szakértők szerint impresszionista stílus-ban festettem. Sajtónyilvánosságot kapott az esemény. A helyi napilapban cikket írtak róla, és a marosvásárhelyi rádió-ba is meghívtak. Román nyelven készítettek interjút velem, azóta is frusztrál a hiányos román nyelvtudásom. A családom és szűkebb környezetem szerint a képzőművészet szép dolog, de abból nem lehet megélni. Az a valaki, aki reáltárgyakban teljesít... A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Informatika szakára jelentkeztem és hamarosan a programozás és algoritmustervezés lett második nagy szenvedélyem. Számos megyei és országos tantárgyversenyen, vetélkedőn vettem részt. Sokszor elvittem az első díjat. Amikormár mindenki azt hitte, hogy informatikus leszek – a műszaki egyetemre, mint „olimpikon” felvételt is nyertem –, bejelentettem, hogy orvos szeretnék lenni.

– Lehet, hogy kicsit morbid, amit mondok, de a kézügyesség a szülészethez-nőgyógyászathoz is elengedhetetlen. Mi nyomott legtöbbet a latba az orvosi hivatás mellett?

– Engem mindig is lenyűgözött a világ nagyszerűsége. Az informatika alulról építkezik, a természettudományok a bonyolult, működő világ megismerésére törekednek. Kezdetben nem is akartam gyakorló orvos lenni. Kicsit féltem is az emberektől, nem is beszélve a nőktől. Az élettani tanszéken tevékenykedtem sokat. Kutató szerettem volna lenni. Tudományos diákköri konferenciákon vettem részt, többször nyertem is. Egy TDK alkalmával találkoztam Somogyi Péterrel, a nemzetközileg elismert, Oxfordi Egyetem neurobiológia professzorával. Ő a kutatás megszállottja volt. Elmondta nekem, hogy számára nincs hétvége, nincs a klaszszikus értelemben vett családi élet, mert minden erejét a tudománynak szenteli. Ekkor döbbentem rá, hogy én vágyom egy normális családra, a hétvégi kirándulásokra, a semmittevésre. Ekkor még belgyógyász szerettem volna lenni, és csak az egyetem utolsó évében kezdett nagyon zavarni, hogy egyik belgyógyászati ágban sem érzem igazán jól magam. Túl komolyak voltak az orvosok, túl sok volt a nagybeteg. Amikor már azt éreztem, hogy zsákutcába kerültem, jött a megvilágosodás, hogy nőgyógyász leszek. Van benne minden: belgyógyászat, endokrinológia, sebészet, szülészet, képalkotó diagnosztika, sikerélmény, öröm és persze manualitás, ám ez utóbbi érvelésemet természetesen sokan megmosolyogták.

– Jeles elődök nyomdokaiba lép; csak néhányat hadd említsek közülük: Domány Sándor professzor, Prievara Ferenc Tibor főorvos, Szilágyi András professzor, Fodor János főorvos. Orvosi életművükből, hitvallásukból mit emel át szívesen saját munkájába?

– Bár valóban fiatal vagyok, a kórház történetének egyik legfiatalabb kinevezett osztályvezető főorvosa, személyesen ismertem valamennyi elődömet. Domány tanár úrral kezdő rezidensként találkoztam, ekkor ő már jóval 80 fölött járt. Minden munkatárs, aki ismerte, elismerően beszélt róla. Pécsen is mind a mai napig méltatják szakmai felkészültségét, munkásságát. Méltó megemlékezés róla, hogy az ország első, államilag finanszírozott és megyei kórházban működtetett meddőségi centruma az ő nevét viseli „Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ” néven. Prievara főorvos úr volt az első főnököm. Nagyon szigorú volt, de igazságos. Minden reggel gyomorideggel vettem részt a nagyviziten. Nem csak szakmai, de általános műveltségi kérdésekkel is bombázott. Szilágyi professzor úr támogatta tudományos törekvéseimet. Az ő mentori vezetésével szereztem meg a PhD minősítésemet. Tudományos körökben nagy elismertségnek örvendett és hatalmas kapcsolati tőkével rendelkezett. Ő volt a Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Endokrin Társaság elnöke is. Fodor János főorvos úr pedig minden kollégát húzott már ki a „pácból”. Ő volt az, aki lehetetlen műtéti helyzetekben a dolgok élére állt, és megoldotta azokat. Történetesen mindhárom gyermekem születésénél valamilyen módon segédkezett.

– Milyen munkatársi gárdával dolgozik?

– Sajnos kevesen vagyunk. A Domány tanár úr idejében is dolgozó kollégák már csak nem mind nyugdíjasok. Szilágyi professzor úr tavaly elhunyt. Az elmúlt években több szakorvos kolléga is elhagyta osztályunkat, ezért a még megmaradt munkatársak erőn felül teljesítenek, hogy az évi 41 ezres ambuláns betegforgalmat és több mint 3000 műtétet lebonyolítsák. Szerencsére érkeztek nagyon tehetséges fiatal kollégák, és úgy néz ki, hogy korábban külföldre távozott fiatal szakorvosok is visszatérnek, magukkal hozva az ott megszerzett tudást. Több munkatársunk tudományos munkát végez, hamarosan három PhD minősítéssel rendelkező kolléga fog dolgozni osztályunkon. Az idősebb, tapasztalt munkatársak szakmai támogatása mellett, remélhetőleg minden adott lesz ahhoz, hogy egy, a kor szellemiségének megfelelő, együttműködő, jól felkészült csapat alakuljon.

– Rögtön igent mondott a felkérésre?

– A felkérés úgy szólt, hogy az elkövetkező néhány évet tudatosan szakmai felkészültségem fejlesztésére fordítsam, melyhez az osztályom és Moizs Mariann főigazgató támogatását is magam mögött tudhatom. Az eredeti terv szerint csak néhány év múlva lettem volna kinevezve. Végül mégsem így alakult...

– Aztán nyakába szakadt az épületrekonstrukció; jóllehet külsős cég bonyolítja, de az osztályvezetőnek is szívügye kell, legyen, hogy néz ki majd a jövő szülészet-nőgyógyászati osztálya...

– Nemcsak az itt dolgozó munkatársak, de egész Kaposvár és a régió dédelgetett álma, hogy megújuljon a Szülészet. Ez teszi teljessé a kórház újjáépítésének tényét, és így tud mindenki „igen, de...” nélkül örülni annak – a város számos más beruházásával együtt. A Szülészeti Osztály csaknem 30 éve esett át legutóbb felújításon, bár bizonyos tekintetben már akkor is korszerűtlen volt. A XXI. században olyan alapvető igények fogalmazódnak már meg a páciensek részéről, melyeket egyszerűen nem lehet mellőzni. Ilyen például, hogy tartozzék vizesblokk a kórtermekhez, családbarát megoldásokat alkalmazzanak, s legyen klimatizálás.

– Mikorra fejeződik be a beruházás?

– A tervek szerint másfél évig tartanak a munkálatok. Az optimistább vélemények alapján már egy év múlva birtokba tudjuk venni a teljesen megújult épületet. Addig a kórház északi tömbje biztosít helyet a számunkra. Vélhetően apróbb logisztikai súrlódások várhatóak majd az átmeneti időszakban.

– Feleségével, gyerekeivel a kaposvári Szent Imre-templom nagycsaládjához tartoznak. Hogy éli meg a hit kegyelmi ajándékait?

– Hiszek Istenben. Lenyűgöz az a bölcsesség, ami a Szentírásból árad, és ami az élet minden fontos kérdésére irányt mutat. Miközben javában élem a nagybetűs életet, néha megállok, és kérem a Jóistent, hogy vezessen.

– Mivel lehet kihozni a sodrából?

– Engem nehezen lehet kihozni a sodromból, de például az bosszant, ha valaki 40-nel poroszkál előttem a 70-es táblánál.

– Mi pihenteti leginkább?

– Biliárdozom, és kislányommal zongorázni tanulok.

Számára Erdély, a gyermekeinek már Somogy jelenti a szülőföldet Erdélyből származik, s 2007. februárja óta dolgozik a kaposvári kórházban. – Amikor ide jöttem, jóformán csak a bátyámat ismertem, ő már két éve itt dolgozott urológus rezidens orvosként – mondta. – Az itteni emberek várakozáson felül befogadók és barátságosak voltak velem szemben. A kollégáim nagyon segítőkészek, és úgy általában mindenki nagyon kedves volt. Amitől tartottam, hogy románnak titulálnak, gyakorlatilag egyszer sem történt meg. Mindig tisztelni és szeretni fogom a szülőföldemet. Származásom és gyerekkori kötődéseim mindvégig elkísérik az életemet, de érdekes módon Kaposváron is nagyon jól éreztem, s érzem magam. Itt is mertem meg leendő feleségemet, aki somogyi, itt leltem számos új barátra, és itt született három gyermekem is, akiknek már egyértelműen Kaposvár az otthonuk, és rajtuk keresztül már én is kaposvári vagyok.

Visszanyerni az anyák bizalmát Péterfi főorvos elmondta azt is: 2019-ben 1023 szülés zajlott le az osztályon. Ez lényegesen kevesebb, mint ami lehetne, mert az elmúlt években sok kaposvári kismama döntött úgy, hogy máshol hozza világra gyermekét. Az osztályvezető főorvos tisztában van azzal, hogy az épület állapota csupán egy tényező – nagyon fontos tényező – volt a sok közül, mely okból így döntöttek, ám a megújult szülészet teret biztosít majd az osztály számára ahhoz, hogy szakmaiságban és emberségben is fejlődve visszanyerjék az édesanyák bizalmát.