2020.07.23. 20:10
Vonalhúzó 2020: megvannak a ponthatárok, kiderült ki melyik egyetemre nyert felvételt
Csütörtök este nyolc órakor hirdették ki az egyetemi ponthatárokat a országban. Aki regisztrálta telefonszámát, sms-ben kap értesítést, elérte-e a kíván képzésre a ponthatárt.
Este nyolc óra után hozták nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait. Azok a felvételizők, akik jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, késő este SMS-értesítést is kapnak az eredményekről. Mivel a szolgáltatónak nagyszámú üzenetet kell kiküldenie, ezért előfordulhat, hogy csak jóval a ponthatárok kihirdetése után érkezik meg az üzenet!
A Kaposvári Egyetemre a 2020 szeptemberében induló képzésekre 1726 jelentkezés érkezett, ebből 704 az első helyes jelentkezések száma. Ez azt jelenti, hogy ők azok, akik esetlegesen több helyre is jelentkeztek, de ezek közül a Kaposvári egyetem valamelyik képzését jelölték meg első helyen.
2019-ben a legmagasabb ponthatárok a Kaposvári Egyetemen a következő képzéseknél volt:
AKK: agrármérnök OLK 360 pont
GTK: pénzügy, számvitel ANÁ 412 pont
MK: színművész, látványtervező 400 pont
PK: gyógypedagógia ALK 320 pont
És most a 2020 ponthatárok!

A Kaposvári Egyetem Állattudományi Karán csökkentek ugyan a pontszámok, de változott a legmagasabb pontszámot igénylő szak is: most a legtöbb pont a lótenyésztő, lovassport szervező szakhoz kellett.

A Pedagógiai Karon még mindig a gyógypedagógia szakhoz kellett a legtöbb pont, de ebben az évben „csak” 312.

A Művészeti Karon idén sem váltotta semmi a „trónon” a színművész, illetve látványtervező szakokat: mindkét szakra továbbra is 400 pontra volt szükség.

A Gazdaságtudományi Karon a legtöbb pontot „érő” szak ebben az évben a kereskedelem és marketing szak lett.
Nem a Kaposvári Egyetemre jelentkeztél? Nézd meg a többi eegyetem ponthatárait a felvi.hu portálon!