modern kisváros

2021.01.02. 12:30

Futócipőkre és evezőkre is szükség van az új parkban

Másfél év alatt csaknem kétmilliárd forintot költött el a tabi önkormányzat városfejlesztésre. Parkokat, tereket újítottak fel, csónakázó tavat, játszótereket építettek, valamint a piacot és a környezetét is rendbe rakták.

Marosi Gábor

Sokévnyi tervezés és gondos előkészület után az idén szinte teljesen megújult az ötezer lelkes település. Schmidt Jenő polgármester elmondta; Tab elsősorban ipari és mezőgazdasági város, ezért nagyon sok gazdasági fejlesztés kezdődött el. Ennek ellenére fontosnak tartották a turisztikai beruházásokat is, ennek eredménye a most elkészült több fejlesztés is.

– Könnyedén megközelíthető a település – mondta Schmidt Jenő. – Azzal, hogy megépült a Lulla-Balatonendrédi út, negyed óra alatt ide lehet jutni az M7-es autópályáról. Ez nemcsak a cégeknek, hanem az idelátogató turistáknak, belföldi látványosságokat keresőknek és megismerőknek is vonzó lehet – mondta. Schmidt Jenő kiemelte; hamarosan lezárul majd a Zöld város projekt is. Ebben tervezetten azokat a területeket fejlesztették, amelyeket az utóbbi huszonöt–harminc évben nem tudtak. Parkokat, lakótelepeket, csapadékvíz-elvezetőket újítottak fel, valamint utakat és játszótereket korszerűsítettek. Építettek egy hétezer négyzetméteres csónakázótavat is, amely korcsolyapályaként is üzemelhet majd a télen. A tó körül kirándulóparkot és különféle elemekkel felszerelt játszótereket is kialakítottak. A Zöld város program megvalósítása összességében csaknem hatszázmillió forintba került.– A piac és környezete is hamarosan teljesen megújul – hangsúlyozta a polgármester. – Ebben a programban nem csak a piac és az épületek felújítása szerepel, hanem közösségi terek építése is. Ez a beruházás egy másfél hektáros területet érint. Várhatóan a piac területén kap majd helyet a híres tabi vásár is. 1969 óta szerveznek itt vásárokat, minden hónap első szerdáján két-háromezer ember fordul meg itt. A piac megújítása gazdaságilag is nagyon fontos, hiszen Tab huszonöt településnek a központja.

– Az itt lévő vállalkozások sikeresek – folytatta Schmidt Jenő. – Itt található a megye legnagyobb cége, a Flextronics, ahol 1800 embernek adnak munkát. Fontos számunkra, hogy a cégnek minden segítséget megadjunk ahhoz, hogy a dolgozóik jól érezhessék itt magukat. Tabon bölcsőde, óvoda, iskola, középiskola, uszoda, sportlétesítmények és üzletek is találhatóak, a közbiztonság pedig nagyon jó. Minden adott egy kellemes kisvárosi élethez – tette hozzá Schmidt Jenő.

Munkásszálló és bölcsődei sószoba is épül hamarosan

Több magáncég is szeretne befektetni, ezért munkásszállót alakítanak ki Tabon. Ehhez a megépülő szálló mellett egy régi épületet is felújítanak.

Csaknem háromszáz embert tudnak itt elszállásolni, amennyiben a pályázatok nyernek és a kivitelezés megvalósul. Ennek hatására reményeink szerint a cégek érdeklődése is megnő. Schmidt Jenő kiemelte; nemcsak Tabon, hanem Tamásiban és a Balatonnál is szükség van munkaerőre. A bölcsőde jövőre egy csoporttal bővül. Az új helyiséget várhatóan szeptemberben vehetik birtokba a gyerekek. Itt egy 25 négyzetméteres sószobát is építenek, melyet nemcsak az oda járó fiatalok használhatnak majd. Erre azért van szükség, mert sajnos vannak asztmás betegek is, annak ellenére, hogy a levegő minősége jó a városban. A beruházás részeként egy hatalmas játszóparkot is kialakítanak a gyerekeknek.

Ezek is érdekelhetik