erős emberek

2021.03.31. 11:30

Hajigáltak mindent, amit értek a felföldi bajnok erőemberek

Bár híres a somogyi virtus, amelyhez a bő gatya dukál, hétvégén egy olyan, szintén férfierőt igénylő versenyt rendeztek a megyében, amelyet viszont szoknyában űznek. Imremajor adott otthont a Felföldi versenyek tavaszi országos bajnokságának, amelyet a vírushelyzet miatt szurkolóktól mentesen, zárt ajtók mögött rendeztek meg, szabadtéren.

Turbéki Bernadett

Fotó: Nemeth_Levente

Vannak vidékek, ahol úgy tartják, nem az a férfi, aki a nadrágot hordja, hanem éppen ellenkezőleg! Szoknyában, vagy tradicionális nevén „kiltben” is képviselhető a férfinem. Sőt, Skóciában ezeréves hagyománya van az efféle viseletben való sportolásnak, amely egykor a férfivá avatás feltétele volt.

 

– Az eredeti verseny azért jött létre Skócián belül, hogy a klánok ne baltával döntsék el egymás között háborúzva, ki az erősebb – mesélte Kiss Tibor versenybíró. – Ezért játékokat rendeztek a klánok között. Ezekből, a javarészt nehézatlétikai elemekben bővelkedő versenyszámokból tulajdonképpen napjainkban a olimpiai játékokon is fellelhető néhány – tette hozzá.

A hazánkban csupán tizenöt éve jelen lévő Felföldi játékokból is rendeznek világversenyeket. Európa egyes vidékein igen népszerű és elterjedt, az idők során több változata is kialakult. Az Imremajorban rendezett ob-n nyolc klasszikus versenyszámban teljesítettek a versenyzők, akik az ország legtávolabbi csücskeiből érkeztek, most tizenketten.

A versenyzők látványos felvonulása után álló helyzetből és nekifutásból végzett kőlökés, nehézláncos, 22 kilogrammos súlydobás, skótkalapács–vetés, magasba dobás, és egy 4,5 méteres, 45 kilogrammos pózna dobása szerepelt a versenypalettán. A résztvevőknek mind a nyolc versenyszámban teljesíteniük kellett a helyezésért.

– A skótkalapács-vetés a kedvencem, ez volt az a versenyszám, amelybe beleszerettem – mondta a harmincöt éves Vas István, aki 2014–óta űzi ezt a sportot. Most az openben szerezte meg az első helyet. – Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egyszer a német nemzeti bajnok megdicsérte a dobótechnikámat – tette hozzá a székesfehérvári versenyző, aki négy éven át naponta gyakorolt, hogy csiszolja a tudását. Azt sajnálja csak, hogy elég ritkán rendeznek hazánkban versenyeket. A szinten tartás miatt viszont ugyanúgy készülniük kell, mintha minden hétvégén megmérettetésre készülnének.

– Speciális, erre a célra készített eszközeinkkel szoktunk gyakorolni – mondta a székesfehérvári Mounier Stephane, a verseny szervezője. – A kőlökés az én versenyszámom, ezt szeretem leginkább. Tíz–tizenkét méterre landol tőlem a több mint nyolc kilogrammos kő. A póznadobás látványos versenyszám, de ott kell egy nagy adag szerencse is – tette hozzá a székesfehérvári versenyző, aki a master kategóriát nyerte a hétvégén Imremajorban, a Nagyberek Zöld Kapujában.

A somogyi virtus sem hiányozhatott az országos bajnokságról, az élvonalban végzett somogyi versenyző is botot ragadott.

A negyven év fölöttiek versenyének második helyezettje lett a hétvégén a látrányi Dusnoki Imre, aki korábban speakerként vett részt hasonló versenyeken. Az imremajori ob volt a harmadik, amelyen indulóként volt jelen, hiszen most nem volt szurkolótábor.

– Korábban is jól szerepeltem az erősportban – mondta érdeklődésünkre Dusnoki Imre, aki egy évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy Felföldi játékokon indul majd. – A bothúzás az én sportágam, amelyet hat éve űzök, Magyarországon csúcstartó vagyok. Az eddig rendezett 28 verseny mindegyikén dobogós helyezett voltam. A legjobb eredményem a Jakuszk földön rendezett vb ötödik helye.

– Nagyon csúnya balesetem volt egy éve – folytatta. – Négy métert zuhantam egy tetőről, koponyámat, arccsontomat, csípőcsontom, csuklóimat törtem. A csuklóimat húsz csavarral, két lemezzel rögzítették. Az orvosoknak hála azonban, négy hónappal a baleset után már részt vehettem egy bothúzó versenyen. A Felföldi ob–n most úgy lettem második, hogy az egyik versenyszámot lenulláztam. Nem gondoltam volna, hogy pont abban nem remekelek, ami eddig a legjobban ment. A 360 centiméteres kapu fölött most nem sikerült átdobnom a 20 kilogrammos súlyt – tette hozzá a cseppet sem elkeseredett versenyző.

– A mai helyzetben nehéz bármit szervezni – mondta Antics László, a Majorka Alapítvány alapítója, aki bízik benne, hogy a következő alkalommal már szurkolók előtt rendezhetnek hasonló eseményeket. – A sport közel áll hozzánk, a Nagyberek pedig ideális terepet biztosított a felföldi verseny megvalósítására. Sajnos zárt kapuk mögött, maszkokban kellett megtartanunk a versenyt hagyományteremtő céllal.

Fotók: Németh Levente

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában