búvárúszás

2021.04.10. 19:40

A sportág sztárjai úsztak az Adorján versenyén

A sportág világ- és Európa-bajnoki sorakoztak fel szombaton a Csik Ferenc Versenyuszoda rajtkövén, hogy megmérettessék magukat a X. 1.MCM-Diamant uszonyos- és búvárúszó versenyen.

Klein Péter

A koronavírus-járvány miatt 2020 helyett csak az idén ünnepelhette jubileumát az 1. MCM-Diamant uszonyos- és búvárúszó verseny, amit immár tizedik alkalommal rendezett meg a Kaposvári 1.MCM-Dimanat Adorján SE. A szervezők ezúttal is kitettek magukért, hiszen gondoskodtak arról, hogy a járványügyi szabályok betartása mellett a sportolók a lehető legjobb eredményeket érjék el a medencében.

 

– Idén első alkalommal rendeztünk uszonyos- és búvárúszó versenyt, aminek érdekessége, a jubileum mellett, hogy a csodálatos Csik Ferenc Versenyuszoda először adott otthont ilyen eseménynek – mondta a versenyt szervező Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE részéről Kovács Zsófia. – Örülünk annak, hogy idén már sikerült megszerveznünk a versenyt, még úgy is, hogy ezt csak zárt kapuk mögött tehettük meg. A technikának köszönhetően azonban élőben közvetítettük az eseményt, amiről így nem maradtak le az érdeklődők, ráadásul bármikor visszanézhető. Bízunk abban, hogy jövőre már nézőkkel és külföldi csapatokkal kiegészülve tudjuk megrendezni a versenyt.

– A februári betegségem egy kicsit nehezítette a felkészülésemet, de márciusban, a kecskeméti versenyen már egyéni csúcsokat úsztam a rövidebb távokon – fogalmazott Lengyeltóti Bence, a Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE versenyzője. – Ez biztató jel számomra, mivel ezek a gyengébb számaim. Erre a versenyre is úgy készültem, hogy megdöntsem az egyéni legjobb időeredményeimet száz és kétszáz méteres gyorsúszásban. Utóbbi számban a világbajnoki szintidő a cél, hiszen a világbajnokságon száz, kétszáz és négyszáz méteres gyorsúszásban szeretnék indulni.

Eligazolása óta először versenyzett a Csik Ferenc Versenyuszodában Varga Krisztina. A junior világ- és Európa bajnok úszó három számban is rajtkőre állt.

– Már pénteken, a verseny előtt egy nappal megérkeztünk és edzettünk is egyet Kaposváron, ami elég furcsa és idegen érzés volt, annak ellenére, hogy éveken keresztül itt úsztam – mondta Varga Krisztina, aki jelenleg a Búvár- és Vízisport Klub Eger versenyzője. – Kicsit kívülállónak éreztem eleinte magam, de amint találkoztam ismerősökkel, akik kedvesen fogadtak már egy remek érzés kerített hatalmába. Eddig pozitív a visszatérés, hiszen remekül sikerült az úszásom is. Az utóbbi hetekben a rövidebb távokra koncentráltunk, aminek meglett az eredménye, hiszen életem második legjobb időeredményét értem el ötven méteren. Ez számomra egy kiváló eredmény ebben az időszakban, hiszen nem igazán tudunk versenyezni a jelenlegi helyzetben. Ez egy remek kiindulópont számomra a nyári világbajnokság előtt.

A X. 1.MCM-Diamant Adorján Kupa kaposvári dobogósai.

50 m uszonyos gyorsúszás, férfi. Béka korosztály (7 évesnél és fiatalabb): 1. Hajnal Péter. Cápa korosztály (8-9 évesek): 1. Begovácz Péter, 3. Vas András Benedek. Ifjúsági (14-15 évesek): 2. Kovencz Áron. Női. Cápa: 2. Konecsni Lilla. Gyerek (10-11 évesek): 1. Hargitai Lola Jázmin, 3. Inkei Panna.

50 m uszonyos pillangó, férfi: Cápa: 1. Begovácz Péter, 2. Antalicz Botond, 3. Tóth Medárd. Női. Cápa: 2. Konecsni Lilla.

100 m felszíni úszás, férfi. Gyerek: 3. Kovács Gergő. Felnőtt: 3. Hamlin Matthew. Női. Gyerek: 2. Juhász Anna, 3. Balán Csenge Kincső. Serdülő: 3. Pete Fanni.

100 m uszonyos gyorsúszás, férfi. Béka (7 évnél fiatalabbak): 1. Hajnal Péter, Barna. Cápa: 1. Begovácz Péter, 3. Antalicz Botond. Ifjúsági: 1. Kovencz Áron. Felnőtt: 3. Lengyeltóti Bence. Női. Cápa: 1. Konecsni Lilla. Ifjúsági: 1. Szabó Száva Hargita. Felnőtt: 2. Stadler Csenge.

200 m felszíni úszás, férfi. Felnőtt: 3. Hamlin Matthew.

200 m uszonyos gyorsúszás, férfi. Gyerek: 1. Németh Benedek Áron. Felnőtt: 1. Lengyeltóti Bence, 3. Stadler Bence. Női. Gyerek: 1. Hargitai Lola Jázmin, 3. Juhász Anna. Serdülő (12-13 évesek): 3. Pete Fanni. Ifjúsági: 1. Szabó Száva Hargita, 3. Győrffy Lili Anna. Junior (16-17 évesek): 3. Posza Dorina. Felnőtt: 2. Stadler Csenge.

400 m felszíni úszás, férfi. Felnőtt: 3. Landor Patrik. Női. Junior: 3. Posza Dorina.

4x50 m uszonyos gyorsváltó, férfi. Cápa: 1. Adorján SE A (Lipák Benedek, Vas András Benedek, Rajna Olivér, Tóth Medárd) 2. Adorján SE B (Magyar Noel, Tóth Ádám Attila, Pilisi Péter, Hajnal Péter Barna). Női. Cápa: 2. Adorján SE A (Konecsni Lilla, Kiss Virág Luca, Mihalics Hanna, Csoboz Nikolett).

4x100 m uszonyos gyorsváltó, férfi. Gyerek: 1. Adorján SE A (Németh Bendek Áron, Lipák Barnabás, Szabó Albert Zétény, Varga Bence). 2. Adorján SE B (Kovács Gergő, Csapó Levente Zalán, Antalicz Kristóf, Begovácz Dániel). Női. Gyerek: 1. Adorján SE A (Hargitai Lola, Jázmin, Juhász Anna, Balán Csenge Kincső, Inkei Panna), 3. Adorján SE B (Szabó Szófia Zolna, Sebestyén Zorka, Tóth Helka, Horváth Csenge Réka).

Ezek is érdekelhetik