tömeges oltás

2021.04.29. 17:30

Nem volt tömeg, se várakozás az oltópontok előtt

Egyre több fiatal regisztrál a koronavírus elleni vakcinára és foglal időpontot az oltásra. A Kaposi Mór Oktató Kórházban hétfőtől kaphatták meg az első Sinopharm-vakcinát. A tömeges oltások mellett az emlékeztető Szputnyik- és Pfizer-vakcinákat adták be az oltópontokon.

Góz Lilla

Hamar megteltek a parkolók szerda reggel a kaposvári kórház környékén, a többség oltásért érkezett. Sziva Gábor már korábban regisztrált, és a napokban az interneten keresztül foglalt időpontot. – Tíz óra négy percre kellett jönnöm, és a kínai Sino­pharm-oltást kapom – mondta. – A barátaimnak nem volt semmi tünete a vakcina beadása után, bízom benne, hogy nekem sem lesz – tette hozzá a fiatal kaposvári egyetemista. Az idősebbek és a középkorosztály mellett sok fiatal érkezett tegnap délelőtt a kórházi oltópontokra, ahol a katonák mindenkit útba igazítottak. Tömeg nem volt, mindenki 10-15 perccel jött csak korábban és folyamatosan hívták be őket. Godó Veronika pár hete regisztrált az oltásra. – Időpontot foglaltam, de valamiért nem fogadta be. Felhívtam a kórházat, ahol nagyon segítőkészek voltak, és pár perc múlva már sikerült is a felületen kapnom időpontot – mondta el a diáklány, aki Budapesten tanul gazdasági informatikusnak, és tanulmányait szeretné külföldön folytatni. – Szeretnék részt venni az Erasmus-programban, ahol valószínűleg kérni fogják az oltást igazoló kártyát – tette hozzá a 21 éves egyetemista.

Limbek Csaba a második Szputnyik-oltást kapta szerdán. – Az első után nem volt tünetem, és fontosnak tartottam, hogy felvegyem a másodikat is. Édesanyám elkapta a koronavírust, és több hét után most kezd csak javulni. A családom és saját egészségem védelme érdekében oltattam be magam – tette hozzá a kaposvári étteremvezető. Balog Józsefné is Szputnyik-vakcinát kapott második alkalommal. Már hónapokkal ezelőtt regisztrált az oltásra. – Az elsőtől volt egy kis hőemelkedésem és izomfájdalmam, de egy nap alatt elmúlt – mondta. – A családomban már mindenki megkapta az elsőt. Szeretnénk már biztonságban élni, és magunk mögött tudni a járványt.

 

Egyre kevesebb a megbetegedés

A tömeges oltások hétfőn kezdődtek el a somogyi kórházakban. Mindenki, aki már korábban regisztrált az oltásra, időpontot foglalhatott a megadott online felületen (www.eeszt.gov.hu). Emellett a második, emlékeztető oltások is zajlanak Somogyban.

A nagyatádi, a marcali, a siófoki és a kaposvári kórházi oltópontok mellett a háziorvosok is oltanak rendelőikben megyeszerte.

Jó hír, hogy Somogyban napok óta alacsony a koronavírusos betegek száma, csütörtökön a megye területén 63 új fertőzöttet regisztráltak. A napokban újabb vakcinaszállítmányok érkeztek hazánkba, jelenleg ötféle vakcinával történik az oltás. Az uniós oltási ranglistán továbbra is a második Magyarország. A magyar lakosság átoltottsága már 37 százalékos, szemben a 21 százalékos uniós átlaggal.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában