hangverseny

2021.06.20. 15:20

Fejenként egy millió kellene a templomfelújításhoz

Templomfelújítást terveznek Somogyszentpálon. A hétvégén jótékonysági hangversenyt szerveztek a megvalósulás első lépéseként.

Turbéki Bernadett

Akár egy szimfonikus zenekar egy koncertteremben, úgy szólt Báder Ernő klasszikus kávéházi cigányzenekara a somogyszentpáli katolikus templomban szombaton. Az örökzöld dallamokat a művészek egy jótékonysági hangverseny keretében játszották. A falubeliek a templomfelújításra gyűjtenek. Már azt is kiszámolták, hogy 800 millió forintba kerülne a teljes felújítás, ám a 814 lelket számláló településen nincs a lakóknak fejenként egymilliója.

Az 1774–1778 között épített barokk stílusú templom lassan életveszélyes állapotban kerül.

– 2000–ben ugyan részlegesen felújították, ám kritikus az állapota. Az egész tetőszerkezetet ki kell cserélni, a szalufákon már fogott az idő, szinte benne marad az ujjnyom—mondta Poszáné Szabó Edit, a település polgármestere.

– A nagyszüleim és a férjem is somogyszentpáliak. Emlékszem gyermekkoromból, milyen gyönyörű volt a templom. Mai napig érthetetlen, miért festették le a falakat fehérre. A falfestményeket is szeretnénk restauráltatni—tette hozzá a polgármester. Ő, és a helybeliek is tisztában vannak vele, hogy a rendezvényen befolyt összeg minimális az értékmentéshez, ám a jótékonysági napot inkább figyelemfelhívásnak szánták.

– Meg kell menteni a jelent a jövőnek – mondta beszédében Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, aki biztosította a somogyszentpáliakat, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel segít a templomfelújítás megvalósulásában.

–Isten ugyanaz egy sárral döngölt templomban és egy katedrálisban – mondta Németh József, plébános. — Fontos, mert gyökér: az ember az Isten kapcsolatát így tudja megélni. A környezetünkben lévő fáknak is mind van gyökerük. Nem látjuk, mégis elhisszük, hogy van. Istennel kapcsolatban is így kell tennünk – tette hozzá.

Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke is az összefogás erejét hangsúlyozta a rendezvényen.

– A templomablakokon beszűrődő napsugarak azt az üzenetet hordozzák, hogy jó együtt lenni, közösségben, jó somogyszentpálinak, somogyinak, és magyarnak lenni, ha közösen építjük a jövőt – utalt az idők során megsüllyedt templomra, amely most önmagáért újra összehozta a közösséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában