Jobb a diákokkal, mint egyedül az Apáczai-díjas nevelő szerint

Tanulói és saját kedvenc helyére, a szertárba invitált bennünket Miklós Endréné. Szeptember elsején lesz ötven éve, hogy diákként először átlépte a Táncsics küszöbét. Egykori osztályfőnöke úgy ültette le, hogy éppen az elé a fiú elé került, aki aztán a férje lett. Évekkel később pedig saját gyermekeit is tanította a biológia és a kémia fortélyaira. Mindig minden útja a Táncsicsba vezetett.

– 1956 szilveszterén születtem Kaposmérőben, kijárási tilalom idején édesapám szülői házában – mesélte Miklós Endréné, akinek a nagyszülei földműveléssel foglalkoztak, a szülei pedig egy boltot vezettek Mérőben. – Nagyon értettek az emberek nyelvén, amire szükség is volt. Engem mindig magukkal vittek a boltba, ám hogy ne legyek láb alatt, rendszeresen szabtak rám valami testhezálló feladatot. Hol a petróleumot mértem ki, hol a lisztet – emlékezett vissza a Táncsics elismert tanára, aki úgy érzi, pontosan a gyermekkorban megszerzett gyakorlatok segítették hozzá ahhoz, hogy később a katedrán is boldoguljon.

– Harmincfős labort tartani egy óra alatt úgy, hogy még rend is legyen a végén, vagy otthon három kisgyerekkel a lábam alatt helytállni, kevésbé bizonyult nehéz feladatnak a munkában hamar megszerzett jártasságomnak köszönhetően – mondta és a szertárban lógó nyolc ereklyére mutatott. Valamennyi osztályának ballagási tarisznyáját őrzi.

– Tavaly ballagó osztályom volt. Az online búcsúztatáshoz odakészítettem magam mellé egy nagy csokor labdaró­zsát, csinosan felöltöztem. Aztán sorra jelentkeztek be a diákok a szép ruháikban... még gondolni is nehéz rá – érzékenyült el mesélés közben az osztályfőnök, aki a biológia- és kémiaórákon mindig igyekszik egy kis pluszt adni a fiataloknak. Eredetileg magyar szakos tanár szeretett volna lenni, ilyen tervekkel felvételizett a gimnáziumba. Majd mégis francia szakon kezdte a tanulmányait, ám időközben áttért a természettudományokhoz.

– Nagy hatással volt rám Kontra József személyisége, aki a nyolcvanas években szintén megkapta ezt a díjat, amivel most engem kitüntettek. Az egyetemen mindenki kutató szeretett volna lenni. Sokan Amerikában dolgoznak biokémikusként. Bennem ez fel sem merült, vissza akartam jönni ide. Tanítani. Úgy gondoltam, itt nekem a legjobbnak kell lennem. Nagyon megdolgoztam érte, de végül évfolyamelső lettem az ELTE-n. A mai napig fontosnak tartom a lírát a természettudományok terén is: kell hozzá. Gyakran írunk le versidézeteket a biológia- és a kémia- füzetbe a diákokkal. Amikor önállóan eljutnak a filozófiai gondolatokhoz, az nekem már ünnep. Ha olyat kérdeznek, amire nem tudok válaszolni a szakterületemen, ötöst kapnak. Ehhez a feladathoz azonban fel kell nőni.

Miklós Endréné szerint a tanár személyisége nagyon sokat lendíthet a diákok teljesítményén.

– Sugárzik a gyerekekre is, ha én tényleg úgy gondolom azt, amit mondok, hogy „gyönyörű”, amit a természet művel – mondta. – Ha ezt elhiszik nekem a tanórán, akkor minden másban is a bizalmukat élvezhetem. Az sem mindegy, hogyan öltözöm fel, amikor kiállok eléjük. Minden együtt alkot egységet — mondta a tanárnő, aki negyvenegy éve áll a katedrán, és azon kívül is igyekszik helyes útra irányítani a gyerekeket. Számtalan kirándulást, biológiatábort szervezett a diákoknak, hogy megismerjék a természeti kincseket.

– Ha az ember ebben a tevékenységben örömöt talál, akkor rájön, hogy jobb a diákokkal együtt, mint egyedül – mondta, miközben lefelé ballagtunk a Táncsics dicsőségfala mellett. – Mindig erre kanyarodok, mert itt a fotókon látom azokat a diákokat, akikkel kimagasló eredményeket értünk el tanulmányi versenyeken. Mindig erőt meríthetek a csillogó szempárokból – árulta el kitartásának titkát a biológia–kémia szakos tanárnő, aki a saját gyermekeit is tanította.

– Ők kérték – tette hozzá. – Amikor a fiam osztályának először tartottam tan­órát, ki kellett mennem vizet inni, annyira meg szerettem volna felelni, ám kiszáradt a torkom. A fiam is kiesett egyszer a szerepéből, amikor kiszólítottam és visszasúgott, hogy „anya, ezt most nem tudom...” Bátorítottam a táblához, hiszen ugyanabban a bánásmódban részesítettem, mint a többieket. Végül sikeresen elkészült a feladattal. A nagylányom ugyan nem volt OKTV-n, mégis a legjobb kémiafelvételit ő írta, 98 százalékot. Ma már orvos. A kisebbik lányom pedig kémiatanár lett – mondta Miklós Endréné, aki sikerként éli meg, hogy egykori tanítványai az egyetemről is visszajárnak a szertárba, és az élet legkülönfélébb kérdéseiben kérik ki a véleményét.

– A pedagógus szónál jobban szeretem a „nevelőt”, mert a növelő szavunkból származik. A diákok minden nap növekedhetnek általam. Most is kisegítenek a költők: mint ahogy Illyés Gyula is írja: „Magam is több vagyok, ha általam emelkedhettek...”

A biológiai változást látja a diákdivatban is

Miklós Endréné hamarosan nyugdíjba vonul. Idén kilencedikesei és tizedikesei voltak, őket szeretné még végig vinni, árulta el terveit. A pedagógusnapra kapott díjat egy korszak lezárásaként élte meg.

– Ezernyi szuper élmény köt a Táncsicshoz – mondta –, ez volt az első év, hogy nem voltam osztályfőnök. Kegyelmi állapotban éreztem magam, mert a válogatott gyerekek közül is a válogatottak kerültek hozzám. Szinte a szertárban éltük az életünket. Gyakran itt pótoltak egy–egy dolgozatot, és bátran hagytam itt őket, fel sem merült bennem, hogy puskázni fognak. Tapasztalataim szerint nem „rosszabb” a gyerekanyag, csak megváltozott a biológiai szemlélet. Az öltözködésüket a celebek befolyásolják, de belül sokkal sérülékenyebbek. Mindig arra gondolok, mit üzen a biológia: a túlélés miatt változnak. A túlélés, amit folytatnak, más körülményekhez igazodik. Úgy érzik, erőt kell felmutatniuk és ez gyakran az öltözködésükben nyilvánul meg önvédelemként.