kihallgatás

2021.07.29. 20:24

A TEK csapott le a biztonsági főnökre

A Terrorelhárítási Központ munkatársai saját házából vitték el a siófoki Petőfi sétány biztonsági vezetőjét csütörtökön.

Sonline

Ressinka Imre saját közösségi oldalán, nyilvános bejegyzésben osztotta meg a történteket. Ahol azt írta csütörtök reggel a TEK kiszállt házához, ott megbilincselték és Kaposvárra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték, mivel egy névtelen bejelentő lőfegyverrel, és lőszerrel való visszaélés miatt feljelentést tett, sőt az elmondás szerint éles lőfegyvereket tart házában, amelyekkel kereskedek is.

Miután tanúként kihallgatták és házában sem találtak éles lőfegyvert, szabadon engedték. Bejegyzésében azt írta: aki ismeri, az jól tudja, hogy becsületes és sosem volt sem korrupt, sem megalkuvó.

A korábban katonaként, majd rendőrként is dolgozó férfi azt is leírta: szerinte azért jelentették fel, mert biztonsági vezetői pozíciójában már sokat tett a sétány biztonságosságáért, amely „nyerészkedő bűnözői köröknek” nem tetszett.

– Természetesen vannak, akiknek ez nem tetszik, vannak, akik szívesen látnák őt valahol máshol, mert zavarja a „köreiket” és bizony alkalmanként közvetve, vagy közvetlenül meg is fenyegették már párszor. De nem az a fajta, aki megijedne a saját árnyékától – jegyezte meg a városvezető. Hozzátette: kiáll mellette és élvezi bizalmát a biztonsági vezető. Lengyel Róbert úgy fogalmazott: csütörtök hajnalban a férfit „kióbégatták” a házából és „kirángatták családi fészkéből”, „megszégyenítve a szomszédok előtt” és „összecsomagolva bezsuppolták”, hogy elvigyék Kaposvárra. Hozzátette: egykori kommandó parancsnokként tudja, hogy tanúkkal nem szokás így bánni, de a bűnelkövetőkkel teljesen természetes.

A Petőfi sétány biztonsági vezetője a kihallgatás során keletkezett jegyzőkönyvet közzétette, amely szerint ő tanú egy ismeretlen tettes ellen folytatott nyomozásban.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Borítókép: Illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában