vissza a munkába

2021.10.17. 08:00

Ha van munka, lesz önbecsülés is

K. G.

Az általánosítás és előítélet ellentéte a megismerés és az értékek közvetítése – hangzott el azon a fórumon, melyet a roma nemzetiségi támogatásokról rendeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári campusán pénteken. Országosan már meghirdették a 2022-re szóló támogatásokat, a pályázatok leadási határideje október 28-a.

– Somogy élenjáró módon nyújt minőséget a roma nemzetiségi kultúra oktatásában, és ami a felzárkóztatásban elérhető volt, azt Somogyban eddig is kihasználták – mondta a tájékoztatón Sztojka Attila, a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) vezetője. Somogyból ugyanis az országban a második legtöbb pályázat érkezett, szám szerint 306, és eddig 170 nyertes pályázatot tarthatnak nyilván.

A támogatások keretösszege összesen 620 millió forintra emelkedett. Ebből minimum 300 ezer, illetve maximum 2-4 millió forint igényelhető kategóriánként egy-egy pályázónak.

Kaposváron egy szakmai nap keretében mutatták be a pályázati lehetőségeket, és közösen megvitatták a megye minden pontjáról érkező roma szervezetek képviselőivel. A rendezvényen részt vett Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló és Moldoványi János, a Rinyamenti Hátrányos Helyzetű Emberek Egyesületének vezetője. Sztojka Attila hangsúlyozta, hogy a cigányságot 2010 előtt csupán kisebbségként tartották számon, de a cél az, hogy nemzetiségként, a nemzet részeként működjenek. Szerinte ebben a legnagyobb segítséget a munka nyújtja a romáknak, mert ha van munka, akkor tartás és önbecsülés is van, ehhez pedig jövőkép társul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában