2021.10.16. 16:30
Háromszáz kéményre tették ki a tiltó táblát Somogyban
A 246 somogyi településen közel 152 ezer kémény van. A kéményseprők az utóbbi két évben közel 300 kémény használatát tiltották meg a hibák kijavításáig.
Fotó: Lang Robert Kaposvar
– Azonnal éreztük a lehűlést, a napokban jelentősen, csaknem 40 százalékkal több megrendelést kaptunk – mondta Farkas Tímea, a kaposvári Somogy Kéményseprő-Mester Kft. ügyvezetője. – A vállalkozások és cégek mellett önkormányzatoknak is dolgozunk, az idén csaknem 4500 kéményt tisztítunk meg.
Időnként akadnak olyan helyzetek, amelyek még a tapasztalt kéményseprőket is meglepik. Az egyik épületnél a kályha oldalfali kivezetését úgy oldották meg, hogy a fémkéményt keresztülfúrták. Természetesen azonnal letiltották a kémény használatát, amíg ki nem javították a hibát. Meghökkentő eset volt az is, amit egy műhelyben fedeztek fel. A falat átfúrva vezették ki a csövet, könnyen visszaáramolhatott volna a füst.
– A fűtési szezon október 15-én kezdődött, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek – közölte Török Sándor alezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. – Azok, akik még nem ellenőriztették kéményüket és fűtőeszközeiket, ezt ugyan még mindig megtehetik, de ilyenkor leterheltek a szakemberek, hosszabb a várakozási idő.
Bár Somogyban az utóbbi időszakban javuló összképet mutat a kémények állapota, a kéményseprők megyénkben az elmúlt két évben közel 300 kémény használatát tiltották meg a hibák kijavításáig.
A katasztrófavédelem kéményseprői végzik a lakossági ingatlanok kéményellenőrzési és -tisztítási feladatait. Ez összesen 114 ezer égéstermék-elvezetőt jelent. Az alezredes kiemelte: a lakosság számára ingyenes a kéményseprés, a társasházban, egylakásos ingatlanban élőknek nem kell fizetniük azért, hogy kéményük ellenőrzése, tisztítása megtörténjen. – A biztonságos működtetéshez a szilárd tüzelőanyaggal működő berendezések esetében évente, a gázüzemű és zárt rendszerű berendezések égéstermék-elvezetőinél kétévente célszerű elvégeztetni a munkát – közölte.
Családi házakban már nem kötelező az ellenőrzés
Egy 2018-ban hatályba lépett jogszabály-módosítás következtében már csak a társasházakban és a gazdálkodó szervezetek ingatlanjaiban kötelező az égéstermék-elvezetők rendszeres átvizsgálása. Az egylakásos ingatlanokba, családi házakhoz a tulajdonos kezdeményezésére, az általa kért időpontban érkezik a kéményseprő.
A szakemberek a kéményvizsgálatról tanúsítványt állítanak ki. Melyen – az utolsó műszaki vizsgálat évén túl – az ellenőrzés során végzett műszeres mérések eredményét is feltüntetik. A kéményseprő ősszel és télen is el tudja végezni a kéményellenőrzést, s ha szükséges, a tisztítását. Akik az online ügyintézést választják, azok a www.kemenysepres.hu honlapon előre megadhatnak két-három, kéményellenőrzésre megfelelő napot.
Fotó: Lang Róbert