2022.01.27. 14:53
Szavaztak a kaposvári biomassza fűtőművel kapcsolatban
Szita Károly polgármester távollétében fogadta el a kaposvári közgyűlés a város 2022-es költségvetését. A városvezető és Szép Tamás tanácsnok azért hiányzott, mert pozitív tesztet produkáltak, de mindketten jól vannak.
Fotó: Lang Robert Kaposvar
A közgyűlést Borhi Zsombor alpolgármester vezette le, aki összefoglalta, hogy mit tett és mit tervez a város a gazdaságfejlesztés, az egészségvédelem, a családok támogatása, valamint az energiapolitika és klímavédelem terén.
– A stabil, erős költségvetés fedezetet nyújt a céljaink eléréséhez – szögezte le Borhi Zsombor alpolgármester (FIDESZ). – Energiaválság ide, pandémia oda, Kaposvár folytatni fogja a megszokott dinamikus fejlődését.
A helyi cégek is pozitívan látják a jövőt és komoly fejlesztéseket határoztak el. A Kométa 30 milliárdos beruházásba fog, a Metyx új üzemcsarnokot épít, az MCM kormánytámogatást kapott. A közgyűlés megszavazta, hogy az idén elkezdődhet az Északi Ipari Park kialakítása az első ütemben 22 hektáron, a negyedik ütem végén 170 hektáron. A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította és 2,7 milliárd forint támogatást nyújtott erre a célra. Ide települ majd a Sisecam üvegcsomagoló üzem 73 milliárdos beruházással, 350 embernek adva munkát.
A legélénkebb vita a biomassza fűtőmű körül bontakozott ki. Borhi Zsombor bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az energiaválság ellenére elérhető áron szolgáltatható a távhő, mert a készülő biomassza fűtőmű 450 millió forint széndioxid-bírságot vált ki, és 646 millió forinttal olcsóbban állítható elő vele a távhő a földgáznál. Pintér Attila (MSZP) képviselő a leendő légszennyezésmérőről érdeklődött. Az alpolgármester válaszából kiderült, hogy február 1-jén írják alá a szerződést a telepítő céggel, amelynek a kivitelezésre öt hónap határideje van. Felder Frigyes (LMP) azt javasolta, hogy online elérhető mérőműszert helyezzenek ki a biomassza fűtőműhöz legközelebb eső társasházaknál, mérve a szállópor kibocsátást. Borhi Zsombor azt felelte, hogy ezt meg fogják oldani, erről egyeztetett a polgármesterrel. Felder Frigyes megemlítette, hogy kisléptékű erőműként a zöldek tudják támogatni a beruházást, mert kevesebb a károsanyag kibocsátása. Perlaki József (FIDESZ) viszont hozzászólásában kiemelte, hogy az ellenzék kételyeket keltő módon beszél a fűtőműről, míg Giber Vilmos (FIDESZ) rámutatott, hogy Kaposvár levegője jó, a zselici erdők zöld tengerében vagyunk.
Az új költségvetésről kérdeztek a képviselők
Az idei költségvetésben 600 millió forintot jelentenek a béremelések, melyek a szociális és kulturális területen dolgozókat is érintik. Négy iskolában és a könyvtárban valósulhat meg az idén energetikai fejlesztés. Új bölcsőde nyílik az Irányi Dániel utcában, és város idei költségvetése támogatja az agyhártyagyulladás elleni védőoltást. A képviselők kérdései nyomán megtudhattuk, hogy az átalakított Csokonai-ház szeptemberben nyílhat, még egy államkincstári állásfoglalásra várnak. A Deseda kempinget 2023-ra tervezték megnyitni. A szentjakabi bencés apátság emlékhelyének megújítására szánt költségeket nem tudták megemeltetni, ezért most csökkentett műszaki tartalommal írják ki a beruházást. A taszári repülőtér adásvételéről még nincs információja az önkormányzatnak, de a megvalósuló logisztikai bázist nagy ugrásnak tartják Kaposvár fejlődésében. A közvilágítás erősségre érkeztek panaszok, ez a városban 8-10 helyen visszatérő problémát jelent. A város vezetése tárgyalt az E.ON irányítóival: vezetékeket kell cserélni sok helyütt, ez még 2022-ben megoldható.