Fotók!

2022.01.06. 19:18

Vízkeresztkor megáldották a Balatont és a jógastúdiót

Január hatodikával, vagyis vízkereszt napjával lezárul a karácsonyi ünnepkör: lebontják a karácsonyfákat és kitakarítják a házat, amelynek egykor a házszentelés fontos mozzanata volt. A szenteltvíz megtisztulást és békét hozott a lakóknak. A hagyományt napjainkban is tartják, ám a városokban egyre kevesebben.

Turbéki Bernadett

Fotó: Nemeth_Levente

– Békesség e háznak! – így köszönt Varga Péter, egyházmegyei főesperes Müller Anita kaposvári jóga­stúdiójában, ahová azért érkezett csütörtökön, hogy megszentelje a helyet. – Amikor megnyitottam a jógastúdiót, gondolkodtam, hogy az indiai mesteremet, vagy az atyát kérjem föl lakásszentelésre. Mivel vallásos vagyok, ezért döntöttem Péter atya mellett – mondta lapunknak Müller Anita. – Fontosnak tartottam ezt a tisztító szertartást, mert nagyon sokan, sokféle dologra használták már ezt a lakást. A testi fejlődés mellett szükség van lelki emelkedettségre is. Ezt tiszta, áldott térben, a hétköznapi gondoktól mentesen tudjuk megélni. Aki bejön egy megszentelt térbe, jó érzés tölti el, megnyugszik, egy másfajta lelki állapot, béke, nyugalom lesz úrrá rajta. 

– Erdélyben akár egy hónapig is járnak házról házra a papok, annyira tartják a hagyományt. Kaposváron az én egyházközségemből tizenöt család jelezte, hogy szeretnének vízkeresztkor lakásszentelést kérni – mondta Varga Péter, aki a jógastúdió minden helyiségét frissen szentelt vízzel locsolta be. A szenteltvíz ugyanis – amelyet egész évben a liturgiához használnak a papok – ezen a napon készül. Mivel hosszú ideig tárolják, sót tesznek bele, amelyet szintén megszentelnek előtte. 

A Somogyi Hírlap szerkesztőségében is szenteltvíz tisztította meg a teret csütörtökön. Varga Péter esperes atya valamennyi helyiséget megszentelte, hogy továbbra is nyugodt környezetben dolgozhassunk és izgalmas témákkal jelentkezhessünk idén is a lap hasábjain és az online felületünkön. 

Fotók: Muzslay Péter

– A vízkereszt három erényt foglal magába: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkeresztelkedését, és a csodatételt a Kánai menyegzőn, vagyis Isten, népével való találkozásait – sorolta a plébános. –Ahogy Jézus alámerült a Jordán folyóba, megnyílt az ég, és a szentlélek galamb képében megjelent. Az Istenség feltárult és megszentelte a vizeket. A görögkatolikusok erre emlékezve a Dunát és a Tiszát is megáldják vízkeresztkor – tette hozzá Varga Péter. 

Régen a tárgyakat is megszentelték, hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára és a halott koporsójára is. A szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, és minden betegségre használták. 

 

Szemöldökfán a bölcsek nevei 

A következő januárig üvegben vagy korsóban tartották a háziak a szenteltvizet, s ha maradt belőle a következő vízkeresztig, azt a kútba öntötték, hogy annak vize meg ne romoljon. Az otthonokat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap felírta az ajtók fölé, a „szemöldökfára” az évszámot és a napkeleti bölcsek nevének kezdőbetűjét. Az egykori hagyományokból jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát és megkezdődik a farsangi időszak, a mulatozások és a lakodalmak ideje. 

 

Áldás a tóra 

Lellén a Balatont is megszentelték csütörtökön kora este. A mólónál Szűcs Imre, lellei plébános végezte el a szertartást, a Szentháromság Plébánián tartott szentmisét követően. A résztvevők mécsesekkel világítottak a vízparton, és vihettek a szenteltvízből otthonaikba is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában