Berek Látogatóközpont

2022.03.31. 14:00

Kerékpáros turistákat is remélnek az új központtól

Csaknem 400 millió forint európai uniós és hazai forrásból épült meg a Berek Világa Látogatóközpont.

Koszorus Rita

Fotó: Németh Levente

A 245 négyzetméter alapterületű, 50 látogató befogadására alkalmas épületben látványosan mutatják be a Natura 2000-es terület élővilágát. A 85 négyzetméteres kiállítóterembe lépve időutazást is tehetünk a múltba, hiszen falain a Nagyberek történetét mutatják be. 

A látogatóközpont Ordacsehi és Fonyód határában kapott helyet. – Reményeink szerint a kerékpáros turistákat is meg tudjuk majd szólítani a létesítménnyel, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egy hiánypótló ökoturisztikai létesítménye – mondta Erdei Barnabás, Fonyód alpolgármestere. – S abban is reménykedik a városvezetés, hogy a létesítménynek köszönhetően a vendégéjszakák száma is nő. A jelenlegi adatok szerint 110 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták Fonyódon, amely tíz év alatt 100 százalékos növekedést jelent. 

– Szeretnénk a következő generációknak is megmutatni a Nagyberek és Somogy természeti értékeit – tette hozzá az alpolgármester. – Szerintünk a digitalizált világban fontos, hogy ilyen módon is megismerhessék a körülöttük lévő világot. Ehhez mankót jelenthetnek a városban található oktatási intézmények és a fonyódligeti Erzsébet-tábor, amikkel már felvettük a kapcsolatot, hogy a nyaraló gyerekek is látogassák a központot.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában