Katonai szolgálat

2022.07.01. 08:00

Napi hat-nyolc ember lépne be a seregbe

Töretlen az érdeklődés a katonai szolgálat iránt Somogyban, a megyei hadkiegészítő és toborzóiroda ügyfélszolgálatát naponta 6-8 érdeklődő keresi fel.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang R.

A jelentkezőket a toborzóirodákban újra várják Önkéntes Katonai Szolgálatra. A tavaly őszi pilotprogramba ötszázan kerültek be, s többen azóta is a seregben szolgálnak. 
– A tartalékos katonák az első két hónapban alapkiképzésen vesznek részt – tájékoztatott Lóki Ferenc Zoltán alezredes, a kaposvári 7. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka. – S a második, négy hónapos ciklusban több lehetőség közül is választhatnak: a lakhelyükhöz közeli tartalékos szervezetnél maradhatnak, átszerződhetnek másik szolgálati formára, de azt is kérhetik, hogy kiképzésük speciális területen folytatódjon. Ha a szakkiképzés mellett döntenek, fizetésük a mindenkori minimálbérről a garantált bérminimumra emelkedik, ami jelenleg 260 ezer forint. A szeptember ötödikén induló kiképzések tervek szerint valamennyi megyében és Budapesten is megkezdődnek. A felkészítés alappillére a mindennapos katonai testnevelés, amit fizikai állapotfelmérés előz meg. A résztvevők harcászatot, közelharcot is tanulnak, s lőkiképzésen, valamint alaki foglalkozáson is részt vesznek. Akik több évig katonaként akarnak szolgálni, azok a szerződéses, a műveleti tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati forma mellett dönthetnek. 
Bejelentett belföldi lakóhely, magyar állampolgárság, erkölcsi bizonyítvány, legalább nyolc általános iskolai végzettség, s 18–65 éves életkor – ezek a főbb követelmények. A szerződéskötés előtt egészségügyi, pszichológiai vizsgálat van, melyre legkésőbb augusztus 15-ig lehet jelentkezni. Augusztus 15-ig lehet jelentkezni pszichológiai vizsgálatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában