Fotók

2022.08.08. 14:16

Ősszel már kortyolhatunk a most szüretelt Csabagyöngyéből

Megkezdődött a szőlőszüret Balaton déli partján, Ordacsehiben. A legkorábbi, Csabagyöngye fajta kezdték el kombájnokkal leszedni. Az ebből készül borok már szeptember elején a boltok polcain megtalálhatóak lesznek.

Góz Lilla

Fotós: TIBOR KOVACS

Kombájnoktól volt hangos hétfőn reggel Ordacsehi. Az elsők között érik be Európában a Csabagyöngye. 

– Tíz hektáron kezdődött meg ezen kora fajta szüretelése, sajnos a csapadékhiány miatt nem telnek úgy a bogyók, ahogy kellene – mondta Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: tavaly az utolsó öreg ültetvényt kivágták és folyamatosan telepítik az újakat. – Az illatos, friss üde könnyű borok a kedveltek, ilyen fajtaösszetételt is választottunk, bízunk benne, hogy a jövő évi szezonban már a borfeldolgozó is üzembe áll - jegyezte meg az elnök. Augusztusban kezdik felépíteni az üzemet. 

– A tavalyi évhez képest hűvösebb volt az április, ezért a rügyfakadás később indult meg, ennek ellenére rendkívül nagy mennyiségű fürtkezdeményt láttunk, de az aszállyal meg kellett megbirkóznia a tőkéknek, 1901 óta ez volt a legszárazabb év a januártól júliusig tartó időszakban – emelte ki Varga Máté Péter, a Varga Pincészet társtulajdonosa. Hozzátette: az átlagos 300-350 milliméter csapadék helyett idén eddig mindössze 206 milliméter eső esett átlagban, az is kedvezőtlen eloszlásban. A nagy melegben kevesebbszer permeteztek, szinte csak a peronoszpóra ellen kellett védekezni a reggeli párás idő miatt, egyéb betegségek nem jelentek meg az ültetvényeken.  

– Négy és fél hektárról ötvenezer mázsára számítunk, 10-15 százalékkal kevesebbre, mint a korábbi években, a cukorfokkal és savakkal viszont nincs gond – árulta el Varga Máté. Hozzátette: az energiaköltségeik nagy mértékben megemelkednek, többe kerül a palack, címke az összes segédanyag és bíznak benne, hogy ezekből nem lesz hiány a jövőben . Varga Máté megjegyezte: üde, friss, gyümölcsös bort készítenek a Csabagyöngyéből, amely palackozva szeptember elején már a boltok polcain megtalálható lesz. A hét második felében a szüret az Irsai Olivérrel folytatódik. 

Fel kell venni a harcot az aszállyal 

– A korai fajtáknál visszafogottabb az aszály mértéke, a Balaton környékén is kevesebb csapadék esett, de jobb az eloszlása, mint a Duna–Tisza közén, vagy az Északi-középhegység borvidékein – mondta el Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, aki kollégáival a cukorfokot mérte Ordacsehiben. Hozzátette: van olyan borvidék, ahol 200 milliméter csapadék hiányzik és nem csak hazánkat, hanem egész Európát negatívan érinti az aszály. –

 Újra kell gondolni a szőlőtermesztést, amelynek meghatározó eleme lesz az öntözés és a tanácsunk egy szőlő biológiai fejlesztési alapot, ennek egyik fő témája a szárazságtűrő fajták kutatása – emelte ki a főtitkár. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában