2023.03.20. 09:45
XXII. borverseny Böhönye térségében
A Böhönyei Borbarátok Köre huszonkettedik alkalommal rendezte meg a térség borversenyét, melyre 132 borféleség érkezett – mondta Tamás Szabolcs, a kör elnöke. Mondhatni azt is, hogy nemzetközi volt a verseny, hisz a horvátországi Sokolovac és Kopelle településekről is 34 bor érkezett a bírálatra. A horvát települések küldötteit elkísérték a polgármesterek is és köszöntötték a magyar borászattal foglalkozó társaikat.
Azért, hogy a hölgyek is tudjanak versengeni, részükre pogácsa-sütő versenyt rendeztek. A tíz pogácsa közül végül Bödőné dr. Molnár Irén pogácsája ízlett a legjobban a szakavatott zsűrinek és nyerte el a díjat.

A legjobb borokat külön is díjazták. Az okleveleket a horvát polgármesterekkel közösen Zsoldos Márta Piroska böhönyei polgármester adta át. Víg Zsolt a bíráló bizottság elnöke elmondta, hogy az elmúlt két év legjobb borait hozták a borászok a megmérettetésre. (46 arany oklevél talált gazdára!) Igaz a sok eső rányomta bélyegét a borokra, de a gazdák jó kezeléssel helyre hozták, amit a természet negatívan befolyásolt. Néha érződött a magas cukor és a savhiány.
A legjobb helyi borok közül fehér kategóriában Hernesz Imre, a vörösbor kategóriában Cser József kapott elismerést. A térség legjobb direkt termő borát Tamás Szabolcs állította elő. Vidékiek közül Kiskó Lajos vörösbora és Guido Tüscher fehér bora vitte el a pálmát. A GÁ-TÓ-KA (Gáti-Tóth-Katona) borászaté lett a legjobb bor, amit „Nagy arannyal” ismertek el. Ugyancsak övék lett a legjobb rozé bor díja is. A legjobb külföldi (2022-es chardonnay) bor elismerést Stjepan Drveni kapta.
Nagy tapsot kapott Kárpáti Péter és Kiss Regina társastánc bemutatója. A kiadós vacsorát követően táncolhattak Böhm János zenéjére, vagy épp kóstolgatták egymás borát, pálinkáját. A tombolasorsoláson értékes díjak találtak gazdára. Sokan irigyelték Virág Anitát, aki a már hagyományos fődíjat, a faragott hordót nyerte meg. Csaknem hajnalban ért véget a huszonkettedik borász bál.