2023.05.11. 09:58
A mentőtisztek bérének emeléséért szállt síkra Bagyó Sándor
Nyilvános kérdést tett fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője a közösségi oldalán. Arra volt kíváncsi, hogy az emberek tudják-e, mire terjed ki pontosan a mentőtisztek tevékenysége, milyen kompetenciákkal rendelkeznek az erre hivatottak. Számos komment érkezett válaszul, ám mi annak is utánajártunk, hogy miért fogalmazódott meg a kérdés.
Amikor egy balesethez vagy egy rosszulléthez megérkezik a mentőkocsi, akkor a mentőtiszt szakmai irányítása alatt végzik a sérültek ellátását. Abban az esetben, ha egy mentőtiszt a mentőszolgálat összes eljárásrendjeinek megfelelő kompetenciavizsgákat sikeresen teljesíti, akkor a beosztása során végzett tevékenysége megegyezik egy ugyanabban a beosztásban dolgozó mentőorvoséval.
– Kíváncsi vagyok, hogy a nem szakmai körökben tevékenykedők, azaz a hétköznapi emberek mit tudnak erről a kérdésről – mondta Bagyó Sándor. – Méltatlanul keveset tudunk hétköznapi emberként arról, hogy ilyen fontos helyzetben milyen kompetenciával kik, és hogyan dolgoznak értünk.
Kiemelte: a mentés csapatmunka, s a csapatban mindenki a maga feladatának megfelelő tudással és végzettséggel rendelkezik. A csapatmunkát is irányítani kell, s nem mindegy, hogy ki, milyen kompetenciákkal rendelkezik.
– A posztomnak az elsődleges címe: „végzettség vagy kompetencia?”. Ez akár ellentmondásosnak is hathat – mondta. Magyarországon 1975 óta érezhető volt, hogy egyre kevesebb az oxiológus orvos, azaz a mentőszakorvos, ezért az akkori egészségügyi vezetés úgy döntött, hogy orvosi végzettséget nem adó, négyéves, főiskolai képzést indít, amely igazi hungarikumnak számít.
– Négyéves alapképzés mellett olyan pluszkompetencia-vizsgákat és plusztanfolyamokat végeznek el ezek a szakemberek, amellyel gyakorlatilag és elméletileg is a mentőszakorvos szintjének megfelelő kompetenciával rendelkeznek. Ugyanazt várják el tőlük, mint attól a mentőszakorvostól, aki orvosi egyetemet végzett, majd azt követően szakvizsgát tett. Ilyen furcsa az élet; van, aki jobbra, van, aki balra indul el, és egyszer csak ugyanott találkoznak. Ebben a szakmacsoportban ez történt – ismertette Bagyó Sándor, aki szerint érthető, hogy orvosi végzettségüknek köszönhetően a mentőorvosok alapjövedelme majdnem háromszor annyi, mint a mentőtiszteké, azonban szeretné felhívni a figyelmet az utóbbiak munkájának jelentőségére, és arra, hogy a mentőtisztek méltatlanul alacsony fizetést kapnak ebben a munkakörben.
Háromszoros a különbség a jövedelmek között
– A kollégák nem tesznek különbséget egymás között, mert szeretik és tisztelik egymást. Amiben különbség van, az egyedül a bértábla – hangsúlyozta Bagyó Sándor. – Mindenki elismeri az orvosi tudást, amely több, összetettebb, sok másra is kiterjed, de ebben a beosztásban pontosan ugyanaz a feladatuk, mint a mentőtisztnek. Nem azt szeretnénk elérni, hogy a mentőtisztek ugyanazt az orvosi bérezést kapják meg, de legalább közelítsen a bérezésük, ha már azonos a munkakörük és a felelősségük. Egy haladó mentőtisztnek öt-hat évnyi munkában eltöltött idő után a nettó fizetése épphogy megközelíti a 400 ezer forintot. Egy azonos beosztásban dolgozó orvos juttatása közelítőleg háromszorosa a mentőtisztinek. Megoldást kell találni rá, hogy ez a bérfeszültség csökkenjen. Nem valami ellen, hanem valami mellett, a mentőtisztekért kampányolok. Szeretném, hogy a fizetésük legyen olyan, amivel becsületesen és többletmunka felvállalása nélkül tudnak egzisztenciát teremteni maguknak – mondta a vízimentő.
Ezek is érdekelhetik
