Fények és bábok

2023.06.27. 14:00

Éjfélig búcsúzkodtak Kaposvártól a csepűrágók

A fényeké és az árnyaké volt a főszerep Szent Iván éjjelén a BábSzínTérben.

Andricz Gabriella

 A Csepűrágók Fesztiváljának záró eseményein késő délutántól éjfélig tartó előadások várták a közönséget. Családi árny­játék, kacagtató vásári bábjáték, kézműves-foglalkozás is várta az érdeklődőket a fesztivál zárónapján. Bartha Tóni Paprikajancsi Bábszínháza után Gulyás László vándormuzsikus Egérparádéja zajlott a Vaszary Parkban, majd az időjárás az épületbe kényszerítette a közönséget, ahol Lénárt András Mikropódium árnysátra fogadta az érdeklődőket. A gyerekek papírbábokat készítettek, amivel saját történeteiket is eljátszották szüleiknek. 
– Több mint tíz éve voltunk utoljára Kaposváron a színházunkkal, akkor még nem volt saját épülete a BábSzínTérnek, azóta sok minden megváltozott, de a közönség érdeklődése, és nyitottsága megmaradt – mondta lapunknak Lénárt András bábművész, aki előadásait Európa valamennyi országában, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Brazíliában, Japánban, Koreában, Hongkongban, Kínában is bemutatta már. Bőröndnyi színházában parányi bábokkal szöveg nélkül mesél el történeteket. 

Fotó: PetersenFotografia


A közvetlenül közelről látható mozgás, mozgatás és az előadások finomsága nem mindennapi élményt jelentett a közönségnek. Miközben a következő előadás terét rendezték be a Ledpuppets társulat tagjai, az emeleti foglalkoztatóban fényhalak kerültek ki a gyerekek kezei közül. – Sötétben világító festékkel kenjük be a megrajzolt és kivágott halakat, amivel játszani fogunk az előadáson, biztosan nagyon izgalmas lesz – mondta egy kislány, aki izgatottan várta a következő programot. 
A Ledpuppets társulat valóban egyedülálló látványvilágot teremtett a térben, egy vízalatti világot keltettek életre, zenés performansz és látványszínház elemeire építve. 

 


Az estet Paz Tatay világhírű spanyol bábszínész játéka zárta, aki Don Christobal történetébe avatta be a kaposvári közönséget. – Mintegy negyven hazai és nemzetközi társulatot láttunk vendégül három hónap leforgása alatt, itt a BábSzínTérben arra törekedve, hogy megmutassuk ennek a műfajnak a sokszínűségét – mondta el Pályi János művészeti igazgató, majd hozzátette, hogy aki végignézte az előadásokat, nem csupán jól szórakozhatott, hanem egy izgalmas világutazáson vehetett részt a bábművészet segítségével a Távol-Kelettől egészen Argentínáig. 
Fotók: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában