Vidéki élet

2023.07.15. 14:00

Rendezett faluközponttal marasztalnának vidéken

Hetesen a faluházat, Szabáson a régi parókia épületet korszerűsítik a következő egy évben. Mindkét beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) több százmillió forintos támogatásából újul meg. A településeken pénteken tartották a fejlesztéssel kapcsolatos nyitórendezvényt.

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Csaknem 260 millió forintot költenek arra Hetesen, hogy teljesen felújítsák a faluházat. Az épületben négy üzlethelyiséget, egy nagyobb és egy kisebb termet is kialakítanak. Pavelka Béla polgármester elmondta, a ház alapjától a tetejéig mindent korszerűsítenek. – Ez a falu szíve és központja, ezért fontos mielőbb rendbe tenni – emelte ki a polgármester. – A közösségi épület mellett a faluház előtti két tér és a busz­öböl is megújul. A kivitelezőnek 500 napja van arra, hogy elkészüljön, de várhatóan valamivel előbb átadhatjuk az épületet – tette hozzá Pavelka Béla
Móring József Attila Marcali és térségének országgyűlési képviselője az ünnepségen elmondta azt is, folyamatosan szépül a település, ezért nagyon fontos, hogy a központban álló épületet is mihamarabb rendbe tegyék. Nesz­ményi Zsolt főispán beszédében arról is szólt, ha egy településnek rendezett a központja, karbantartottak a közterületei, akkor jó oda betérni és öröm ott élni. – Fontos, hogy a kistelepüléseink megújuljanak és ott tartsuk az embereket – hangsúlyozta Neszményi Zsolt.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában