PET Kupa

2023.08.16. 18:30

Barcsi diákok tisztították meg a Tiszát

A Széchenyi Ferenc gimnázium diákjai is részt vettek azon a PET Kupán, amely részeként bekapcsolódtak a Tisza megtisztításába.

Harsányi Miklós

A Csákány Nikolett, Kolics Ben­degúz, Kolics Panna, Maczinkó Gyöngy­virág, Pataki Jázmin Kinga, Péczeli Melitta Mercédesz és Vitman Rebeka alkotta barcsi csapat hat napot töltött Dinnyésháton. A 10 középiskolai csoport versengésében a hetedik helyet szerezték meg. 
– A PET Kupa lényege a szemlélet- és életmódváltás – mondta el Pressing Katalin felkészítő tanár, a barcsi Széchenyi Ferenc gimnázium munkatársa. – Akármilyen kis lépésnek tekintjük azt, amit teszünk, mindenben törekedjünk környezetünk védelmére, s próbáljunk mindig a fenntarthatóság elvének megfelelően cselekedni. Ez a tábor egészének megrendezésében is alapelv volt. A résztvevők sátorban aludtak, saját tányért, evőeszközt használtak, s a fő italforrás a vezetékes ivóvíz, illetve az újrahasználatos szikvíz volt, hogy PET-palackot még véletlenül se használjanak. Kerékpároztak, kenuztak, valamint gyalogoltak a diákok, s odautazáskor vonatoztak, hogy ebben is környezetkímélőek legyenek.A kupa előtt három online fordulón adtak számot felkészültségükből az indulók, ahol a környezet és vízvédelemről éppúgy szó esett, mint a vörösiszap-katasztrófa következményeiről. A kiírásra összesen 20 csapat jelentkezett, s tíz jutott a döntőbe. A tiszai akcióban sok szemetet gyűjtöttek össze a fiatalok. A palackon kívül sörösdobozt, papucsot, cipőt és műanyag ládát is találtak, s a nádas területeken is nagyobb mennyiségű hulladék halmozódott fel. Az összegyűjtött szemetet lemérték, szelektálták, s a diákok teljesítményét a Ki mit tud? alkalmával is pontozták.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában