Fejlesztés

2023.10.09. 10:59

A Hóvirág már most szirmot bontott Szentpálon

Már szeptemberben megkezdte működését a zselicszentpáli Hóvirág bölcsőde, hivatalosan azonban csak az elmúlt hét végén adták át az épületet.

Marosi Gábor

A polgármesteri hivatal szomszédságában található intézmény 205 millió forintból épült fel, melyhez csaknem 190 millió forintot nyertek a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) pályázatán. Szabó József, a község polgármestere elmondta, az új bölcsőde a simonfai Zselici Vadvirág Óvoda tagintézményeként működik a településen. 

– A családok kérésére vágtunk bele a beruházásba – hangsúlyozta Szabó József. – Egy csoportos bölcsőde épült fel, és legfeljebb 14 kisgyermeket tudunk fogadni. Ettől a számtól még messze vagyunk. Jelenleg 7 pici jár az intézményünkbe, decembertől viszont újabb gyerekeket íratnak majd be szüleik. A bölcsődébe a zselicszentpáliak mellett simonfaiak, bőszénfaiak és zselickislakiak is járhatnak majd – tette hozzá a település polgármestere. Szabó József arról is beszélt, hogy az önkormányzatnak nem volt olyan ingatlana, melyből ki tudták volna alakítani a bölcsődét, ezért új épületet húztak fel. – Zselicszentpálon se óvoda, se iskola nincsen, ezért is jelentős a bölcsődei beruházás, mert a kisgyermekes családoknak ezáltal is kedvelt lehet településünk – emelte ki a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában