Gyanakodjunk!

Naponta hallani internetes csalásokról, arról, hogy a szélhámosok mennyire kifinomult módszerekkel verik át az embereket. A bankok rendszeresen tesznek közzé figyelemfelkeltő tartalmakat, amelyekből nem csak az derül ki, hogy a csalók játszi könnyedséggel vernek át még magukat körültekintőnek tartó embereket is, nemhogy olyan ügyfeleket, akik gyanútlanok és nincsenek felkészülve a nagy átverésre. Az ember csupán addig hiszi, hogy ő alapos, felállítja a szükséges online védelmi sáncokat, óvja az adatait, ahogy lehet, míg el nem éri őt is egy kiadós online lehúzás. Aki szívesebben vásárol a neten, mint üzletben, sőt kihasználja annak előnyét, hogy bankkártyával gyorsabban és egyszerűbben egyenlít ki számlákat, az akkor is kitetté válhat az online csalásokkal szemben, ha egyébként mindenféle biztonsági hitelesítési faktort bevet. 
Ritka az a rendszer, amelyiknek ne lenne rés a pajzsán, amit a csalók meg is találnak így aztán az egészen apró lyukakon keresztül lazán beszivárognak a virtuális életünkbe. Az igazán profiknak elismerésre méltó tudása van, ami előtt le is borulhatnánk abban az esetben, ha az agyafúrtságot nem lehúzásra, mások megkárosítására használnák. Az online világ szélhámosai távolról sem modern Robin Hoodok, sokkal inkább rejtőzködő svindlerek, akik nem válogatnak az áldozatok között, onnan viszik a pénzt, ahonnan lehet, függetlenül attól, hogy a delikvensnek sok vagy kevés a félretettje. Az ember közben sok esetben túlságosan gyanakvóvá válik, és akkor sem hisz, amikor kellene. Ilyen az az eset, amikor a pórul járt ember néhány jól irányzott, vaskos mondattal küldi – kérdés nélkül – a föld túloldalára a valós banki alkalmazottat, aki pusztán azért telefonál, mert gyanús pénzmozgást észlelt. Így járunk, amikor felhőbe terelt ügyfelekként már nem érezzük a lábunk alatt a talajt, és azt sem tudjuk, ki van velünk és ki ellenünk. Felhőbe terelt ügyfélként már nem érezzük a lábunk alatt a talajt.