A bizalom és egy biztató mosoly adhat új energiát a betegeknek

– A vármegyétől kapta ezt a díjat, hiszen a somogyiakért dolgozott, de más vármegyéből is jöttek gyógyulni az osztályára, ahol mosoly fogadta őket. Jól látom, hogy ön alapjaiban derűs egyéniség? 
– Igen, azt hiszem. Szeretem keresni mindenben, s mindenkiben a szépet, és ha megtalálom, szívből örülök. Nagyon érzékeny ember vagyok, nemcsak örülni, sírni is tudok, akár olyan dolgokon is, amit mások észre sem vesznek... 
– Az orvos iránti bizalom, ami ráadásul mosollyal, biztatással társul, az félgyógyulás, nem? 
– Gyógyításban a kölcsönös bizalom nagyon fontos. Egyszer egy beteg, aki egy komoly traumán esett át, ami testileg-lelkileg megviselte, távozáskor nemcsak a gyógyítótevékenységet köszönte meg, hanem azt is, hogy reggelente mosolyogva léptem be a kórterembe és minden alkalommal felhívtam a figyelmét, hogy az előző naphoz képest miben fejlődött. Azt mondta, ez plusz­energiát adott neki és hitet a gyógyulásában. 
– Családjában volt ilyen habitusú személy, mint amilyen ön? Egyáltalán: mit hozott otthonról, Szigetvárról? 
– Hitem és a tisztesség mellett nagyon sok szépet és jót. Karácsony tájékán például a szüleim, akik nem voltak gazdag emberek, mégis több családot támogattak. Testvéremmel vittük az összeállított szeretetcsomagokat. Az édesanyámnak volt egy veleszületett intelligenciája, szépérzéke. Édesapám pedig egy csendes, mosolygós, sokak által szeretett és tisztelt ember volt a településen. 

– Először zongoraművésznek készült, aztán könyvtárosnak, mégis orvos lett, aki ma is nagy élvezettel hallgatja a koncerteket, és falja a könyveket. Az intellektust nemcsak gazdagítja a művészet és az irodalom, hanem ki is nyitja, mi több: csiszolja a lelket, miközben az embert Istenhez emeli. Így lehet valaki igazi széplélek… 
– Azt nem tudom, hogy az vagyok-e vagy sem, de teljes kikapcsolódást jelent a zene, az irodalom, egy színházi előadás, egy film. Azok a műalkotások, amelyek mélyen hatottak rám, nemcsak gondolkodásra késztettek, de formáltak is. Férjemmel a közel 50 év alatt sokat csiszoltunk egymáson, voltak vitáink is, illetve sokat tanultunk a másiktól. A KaposFest programjain minden évben részt veszünk, sokáig minden előadót és zeneművet „osztályoztunk” alaposan átbeszélve a látott és hallott élményt. Jó játék volt. 
– A kaposvári kórház ikonikus alakjai voltak férjével, Puskás Attilával együtt, ám élete párjának hirtelen jött betegsége, ha nem is ketté, de megtörte ezt az emelkedő pályaívet. Ráadásul nyugdíjba kényszerült. Ezek a történések megedzették, s edzésben tartják ma is. Jól érzem? 
– Sajnos, valóban nem így terveztük, nem így gondoltuk a visszavonulást, de ki mondhatja azt el az életéről, hogy minden, mindig úgy történt, ahogy ő eltervezte? Azt gondolom, hogy a Jóisten, a Gondviselés nem engedi, hogy elvesszünk. Bízom Máté evangélista igazában, aki azt véste tudatunkba: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról.” Új feladatokat kaptam, melyeket maximálisan igyekszem teljesíteni. 
– Ez az elismerés azt is igazolja: érdemes volt minden erőfeszítés, nem? 
– Igen, nagyon örülök neki, és hálás vagyok, hogy volt, aki észrevette tevékenységemet! Ennyi évtized után is úgy érzem, kis porszem voltam a kórház gépezetében, de mindig a tisztességes munkára törekedtem, figyelembe véve a „primum nil nocere”, vagyis az „első, nem ártani” elvet. Büszke vagyok rá, hogy a gyógyítómunka mellett kollégáimmal saját erőből létrehoztunk egy alapítványt, melyet sok éven át működtettünk. Az alapítvány bevételéből számos eszközt vásároltunk az osztály számára, melyek a maguk idejében modern eszközöknek bizonyultak, és sok éven át szolgálták a betegek gyógyulását. 
– Most, nyugdíjasként önkéntes szolgálatot vállalt a kaposvári Szent Fausztina Irgalmasság Házában. Gondolom, az irgalom fogalma még inkább felértékelődött önben… 
– Jól érzi. Az irgalom nem csak együttérzést jelent, cselekvést is. Én nem tudok mást csinálni, ezt tanultam, ehhez értek, ezzel a tudással, tapasztalattal viszont segíthetek másokon. Boldog vagyok és örülök e nem mindennapi lehetőségnek. Mint ahogy annak is, hogy a betegek, a kollégák a mai napig keresnek, megállítanak, tanácsot kérnek. A szolgálatra azért vállalkoztam, mert arra gondoltam, hogy ne csak azok találjanak rám, akik eddig ismertek, hanem azok is, akikkel eddig nem volt kapcsolatom, viszont megválaszolatlan kérdésekkel küszködnek. Egy krónikus, fájdalommal járó állapot a testet, lelket megbetegíti. Emiatt, ahogy korábban is tettem, igyekszem nem csak a testet, a lelket is gyógyítani. 
– Nemcsak az Irgalmasság Házába betérő klienseknek és férjének van szüksége önre, hiszen gyámolításra, gondoskodásra szorul, hanem unokáinak is, akik mellett folyamatosan fiatalodik... 
– Igen, sajnos a férjem beteg, de aki azt gondolja, hogy ez csak bánatot jelent, téved. Nehéz élethelyzet ez, de ebben is meg lehet találni az apró örömöket, csodákat, ha szeretettel teszem. Fantasztikus családom van, akik minden módon segítenek, támogatnak. Keserűségre tehát nincs okom, hiszen, Istennek hála, rövid időn belül három gyönyörű unokám született, akikkel minden pillanat boldogság s nagy-nagy öröm. 
Fotó: K. T.