Szent Lászlótól Petőfiig

2024.04.15. 11:46

„Márciusi Hősök” Somogyváron

Több, mint tíz éves múlttal rendelkezik a Szent László Emléknapok rendezvénysorozata Somogyváron, amely során az intézmény névadójáról emlékeznek meg.

Góz Lilla

A programok három napon keresztül zajlottak különböző helyszíneken. Az első nap a sportolás jegyében telt. A reggelt tanár-diák mérkőzéssel indították, majd „Parasztolimpián” vettek részt a gyerekek. Különleges feladatokat teljesítettek, volt itt sodrófa-és gumicsizmahajító verseny, sutyinga suttyantás, talicska szlalom, tikmony bilingelés, exatlon pálya.

 

A következő nap az iskola apraja-nagyja Kupavárra sétált és elfoglalta a Nemzeti Emlékhelyen lévő apátság romjait, közös verseléssel, énekkel, majd mécsesek elhelyezésével emlékeztek meg Szent László királyról. A tanulók ezután bejárták a romterületet, ahol több állomáson keresztül játékos, mozgásos feladatok várták őket. A programsorozat záró rendezvényén ünnepség keretében megkoszorúzták a meghívott vendégek és az intézmény tanulói a Szent László Király Általános Iskola bejáratánál lévő Szent László szobrot, majd kezdetét vette az I. Szent László és kora történelmi vetélkedő.

Kilenc intézmény tanulói vetélkedtek 

A Szent László Látogatóközpontban rendezett vetélkedő népszerűségét mutatja, hogy évről-évre egyre több csapat érkezik a környékbeli iskolákból, és távolabbról is. A mostani megmérettetésre kilenc intézményből érkeztek a tanulók.  Az idei versenyre az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeiből kellett a diákoknak felkészülni. Előzetes feladatként a csapatok megalkották a
saját 12 pontjukat, amit nagy érdeklődéssel hallgattak a résztvevők. A feladatok középpontjában a játékosság állt, szerepelt köztük kvíz kérdéssor, a kokárdába rejtett szófelhőben pedig több nevet, eseményt, helyszínt kellett megfejteniük a résztvevőknek. A verseny zárásaként ismert Petőfi versek hangoztak el különleges formában. Első helyen a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola Márciusi hősök csapat végzett. Őket követte a tatai Kőkúti Általános Iskola és a fonyódi Palonai Magyar Bálint Általános Iskola csapata.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában