Helyi közélet

2024.05.16. 19:55

Nagy a baj, de akkor is cselekedni kell

Van-e kiút a fenntarthatóság útvesztőjéből? Többek között erre is keresték a válaszokat a Krisna-völgyben csütörtökön tartott ökokonferencián. Több százan hallgatták a neves egyetemi oktatókat, szakembereket, akik megoldásokat keretek a bolygónk jövője érdekében

Góz Lilla

Fotó: Nagy-Gergely Beáta

Már a kezdéskor nem volt szabad szék, nagy volt az érdeklődés az Öko-völgy Alapítvány konferenciája iránt, amelyet a somogyvámosi Krisna-völgyben szerveztek. Nagy István agrárminiszter fővédnökségével tartott szakmai fórumon neves szakértők és gondolkodók előadásait hallhatta a közönség. Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének volt elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója online köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte az erkölcs, az egyéni, társadalmi szerepvállalás fontosságát a fenntarthatóság érdekében. Az előadók között volt többek között Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének alapítója és a REC Fenntartható Fejlődési Akadémiájának vezetője és Farkas Judit, kulturális antropológus, aki az ökológiai, társadalmi és vallási közösségeket kutatja. Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának docense nem először jár Krisna-völgyben, többször cseréltek vetőmagokat, palántákat, oltványokat és szaktanácsokat cserélnek egymással. – Az első kerekasztalban, amelyeikben én vettem részt az egyén, közösség szerepéről esett szó, mindannyian arra jutottunk, hogy ha az ember világképét egy erkölcsi rendhez igazítja és tetteit céljaihoz, tud egy tartalmas életet élni, még ha el is vagyunk késve, még mindig jobb, ha most cselekszünk, mint ha nem, amelynek borzasztó következményei lesznek –emelte ki Hetesi Zsolt. 

 

– Pontosan tudjuk, hogy mekkorák a bajok, nincs tudományos akadálya a megoldásnak, csak a társadalmi és gazdasági tehetetlenség  - tette hozzá az előadó.  Karádi Csaba lelkész, az egyik szervező elmondta: a fenntarthatóság jegyében első ízben tartottak ökokonferenciát a völgyben, amelyre több százan jöttek el az ország minden területéről. – Nagyon sok ember foglalkoztat a jövője, mit tehet az egyén, a közösség, a hatalom a fenntarthatóság érdekében, húsz éve a klímaváltozás mindössze néhány kutatócsoportot érdekelt – jegyezte meg a szervező. Kiemelte: a jelenlegi kapitalista világ fenntarthatatlan, de nem kell visszamenni egy középkori jobbágy színvonalára. – Szükség van arra, hogy a társadalom széles rétegeiben tudatosuljon a változtatás fontossága, ebben az oktatásnak is nagy szerepe van – mondta el Karádi Csaba. Nem csupán az elmélet, a gyakorlat is előtérbe került a szakmai napon, hiszen a résztvevők a kerekasztal beszélgetések után körbejárhatták Krisna-völgyet, megismerhették fenntarthatósági programjaikat. Az ökrökkel hajtott malmot, a biokertészetet, a saját textilt előállító kézműves műhelyt, az árammentes lakóövezetet, a hagyományos indiai szentélyt és az öko iskolát egyaránt meglátogathatták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában