Verseny

2024.06.16. 14:59

Quadok és roncsok csatáztak Marcaliban

Magyar Országos Bajnokság Short-Track Quad UTV Cross-Car Nyugat kupa II. fordulóját és gyorsasági roncsderbyt tartottak Marcaliban a hétvégén.

Kiss Kálmán

A tavalyi évhez hasonlóan, a Marcalit elkerülő út 80-as kilométerénél kialakított pályáján. A Magyar Motorsport Szövetség (MAMSZ) és a Marcali Autó Motor SE. szervezésében összesen 14 különféle autós és 7 quad kategóriában mérhették össze tudásukat a vállalkozó kedvű gyermek-, női- és férfiversenyzők. A tavalyihoz képest kissé módosított pályán. 

 

Bár a hét elején a szervezők még aggódtak a sok eső következtében a pálya minősége miatt, ám a hétvégére már a kiváló idő hatására a pálya folyamatos locsolására is szükség volt, hogy a porfelhők miatt a járművek szerelmesei láthassanak és élvezhessenek is valamit a látványos futamokból. Az érdeklődők ezen kívül közelebbről is megtekinthették a különleges gépeket, míg a gyermekek számára az édességek mellett, a légvár ingyenesen rendelkezésre állt. A rendkívül kellemes időben pedig büfében lehetett enni- és innivalót vásárolni, miközben sokakat a magyar labdarúgó válogatott mérkőzése is lázban tartott. Az eseményt Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke is meglátogatta, aki Drávecz László marcali Lada-versenyzővel folytatott eszmecserét, illetve személyesen bíztatta a hazai csapatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában