színpadról a képernyőre

2021.07.27. 19:30

Tévéjáték készül a Tüskevárból és a Buborékokból

A Csiky Gergely Színház két nagy sikerű darabja, a Buborékok és a Tüskevár is filmvászonra kerül a közeljövőben az EMMI (Emberi Erőforrások Mnisztériuma) pályázati támogatásának köszönhetően. A Korai menyegzővel ellentétben nem moziba készülő játékfilmről van szó, de nem is egy átlagos színházi közvetítésről, hanem egy hosszabb próbaidőszakot is magába foglaló előadásfelvételről.

Andricz Gabriella

– Először mindkét előadás korábbi felvételeit elküldtem el Tóth Zsolt operatőrnek, akivel hosszan egyezettünk a koncepcióról és a lehetséges beállításokról – tudtuk meg Olt Tamás rendezőtől –, majd gyártási tervet készítettünk, hogy minél gördülékenyebben haladjon a munka. A Buborékok esetében nézők is voltak a teremben, így ezt a produkciót az elejétől a végéig egyben rögzítettük. A Tüskevárnál nem kötött bennünket a közönség, de mindkét előadás felvételéről elmondható, hogy viszonylag hosszú snittekkel dolgoztunk – tette hozzá Olt Tamás, a darab rendezője, majd hozzátette, hogy igyekeztek izgalmas, érdekes, filmes beállításokkal, szuperközelikkel, amerikai plánokkal dolgozni, hogy a néző számára még élvezhetőbb legyen mindkét előadás.

– A Tüskevár bővelkedik azokban a látványelemekben, amelyek a nézőtérről különleges hatással bírnak a közönségre. Mégis, egyes esetekben úgy gondoltuk, hogy a szereplő mondatai annyira hangsúlyosak, hogy rá fókuszálunk inkább, mint a teljes színpadkép megmutatására.

Megtudtuk, hogy a Tüskevár felvételén a Somogy Táncegyüttes is közreműködik. A bemutató idején még a kaposvári egyetem főiskolásaira hangolták a produkciót, azonban mindannyian elszerződtek különböző színházakba, így pótolni kellett őket. További érdekesség az is, hogy Fándly Csaba vette át Kengyel tanár úr szerepét, Csikaszt Benedek Dániel játssza, Katicaként pedig Szabó Nikolett látható a színpadon. – A Tüskevárból, mint nemzeti kultúránk részét képező Fekete István-műből nem született idáig színházi adaptáció és tévéjáték. A Buborékok korábbi Nemzeti Színházbeli előadásáról pedig mindössze egyetlen felvétel maradt ránk.

– A támogatásnak köszönhetően sikerült az eredeti művek szerzőihez méltó, értékes, minőségi és szórakoztató tévéjátékokat forgatnunk – tette hozzá Olt Tamás.

Fotó: Lang R.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában